Gazdaság 2018. július 3. 16:00 Forrás: Agrárminisztérium

Közepes termés, jó árak

Közepes termés, jó árak
A szokásosnál több héttel korábban kezdődött meg az őszi vetésű növények aratása a rendkívüli időjárás miatt. Az átlagosnál melegebb tavasz a termésátlagokon is meglátszik, de a közepes terméseredményeket jó árak ellensúlyozzák – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Aratási Koordinációs Bizottság ülése után.

2018-ban 1,7 millió hektárról takarítanak be a gazdák őszi vetésű növényeket, ebből eddig 250 ezer hektárról került le a termény, mintegy 1 millió tonna mennyiségben. Őszi árpát 206 ezer hektáron vetettek a gazdák, ennek 70 százalékát már learatták. A termésátlagok országrészenként változóak, átlagosan 4,8 tonnásak hektáronként, ez több év átlagában közepesnek mondható. Az őszi káposztarepce vetésterülete nagyjából 335 ezer hektár, ennek negyedéről került a termény a magtárakba. A termésátlag 2,8 t/ha, ami szintén közepes. Az őszi búza aratása éppen csak megkezdődött, hiszen a 950 ezer hektáros vetésterület mindössze 2 százalékát aratták le.

Összességében az idén, országosan 1-1 millió tonna várható terméseredmény árpánál és repcénél, míg a búzánál 5 millió tonnás terméssel számol az agrártárca, de utóbbi becslés a további betakarítási adatok ismeretében módosulhat. Ezen adatok alapján mind a hazai szükségletek, mind az export igények teljesíthetőek lesznek.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke szerint a gabonaárak kedvezően alakulnak a világpiacon. Az előrejelzések alapján ugyanis az idén várható termés nem éri el a világ felhasználásának mértékét, ezért a készletek apadnak, ennek hatása pedig megjelenik a felvásárlási árakban is. Az induló árak már most 2-3 ezer forinttal magasabbak, mint a korábbi években voltak. A GOSZ reméli, hogy az emelkedés folytatódik és az 50 ezer forint/tonnás búzaár is elérhető lesz, mert ez garantálna olyan jövedelmezőséget a gazdálkodóknak, amellyel hosszú távon kiszámítható lenne a termelés.




 

Kövessen minket a Facebookon is!