Kétszáz éve született az anyák megmentője
Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén tíz testvér közül ötödikként született egy német ajkú, budai család tabáni házában, az épület ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. Fűszerboltos apja jogásznak szánta, ezért 1837-ben a bécsi jogi karra iratkozott be, de egy év múlva már az orvosi kar hallgatója lett. A bécsi és a pesti egyetemet felváltva végezte, és 1844-ben doktorált, 1846-ban sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett.
Észrevette az összefüggéseket a gyermekágyi láz és a boncolások között
Johann Klein professzor bécsi szülészeti klinikáján tanársegédként szinte naponta szembesült azzal, hogy fiatal anyák halnak bele a gyermekágyi lázba. Ugyanakkor felfigyelt arra, hogy az otthoni szülések során és a szegényeknek fenntartott klinikán sokkal kevesebb kismama veszíti életét fertőzések következtében, holott a szüléseket doktorok helyett szülésznők vezették le.
Amikor egy kollégája boncolás közben megsértette a kezét, és a fertőzésbe belehalt, a boncolási jegyzőkönyvet olvasva tűnt fel Semmelweisnek, hogy az teljesen egybevág a gyermekágyi lázban meghalt nők leleteivel.
Semmelweis Ignác volt az első, aki észrevette, hogy a gyermekágyi láz olyan fertőzés következménye, amelyet az orvosok terjesztenek. Ezért a hozzá beosztott orvosoknak előírta, hogy mielőtt a betegekhez érnek, erős fertőtlenítő szerrel – klórmeszes vízzel – hosszú ideig mossanak kezet.
Az orvostársadalom megvetéssel kezelte Semmelweis módszerét
Ezzel az előírásával sok ellenséget szerzett, mert kollégáit mélységesen sértette a feltételezés, hogy ők okoznák a betegek halálát. A módszer azonban működött, a gyermekágyi láz előfordulása Semmelweis osztályán 18 százalékról alig 2 százalékra csökkent. Semmelweis felfedezését nem publikálta, inkább levelekkel árasztotta el Európa szülészeit, akik közül sokan felháborodva utasították vissza a magyar orvos „zaklatását”.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a bécsi orvosok megszabadultak magyar kollégájuktól, akinek barátai kiharcoltak ugyan számára egy magántanári állást, de a szülészetre többé nem tehette be a lábát.
Semmelweis 1850 végén Pestre költözött, és 1851-ben fizetés nélküli tiszteletbeli főorvosként átvette a Pest város közkórházaként funkcionáló Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát, amelynek vezetéséhez kiváltságos, de az orvostársakban ellenérzést kiváltó jogokat is kapott. 1855-ben kinevezték a pesti egyetemen az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává, de még két évig párhuzamosan a Szent Rókus Kórházban is dolgozott. Munkásságával 0,85 százalékra szorította le a kórházban gyermekágyi láz következtében elhunytak arányát. Hazánkban ő volt az első orvos, aki először végzett petefészekműtétet, és az elsők között hajtott végre császármetszést.
A gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéséről csak 1858-ban közölt hosszabb cikksorozatot az Orvosi Hetilapban. Monográfiáját 1861-ben adták ki német nyelven „A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése” címen. Elveit azonban még a legkiválóbb orvosok közül is csak kevesen fogadták el, ez életének utolsó öt évében lelkileg is megviselte.
A megromlott idegzetű orvost felesége is elhagyta. A magánéletbeli törést követően a döblingi ideggyógyintézetbe zárták. Ott halt meg 1865. augusztus 13-án, negyvenhét éves korában, halálának körülményei máig vitatottak. A boncolási jegyzőkönyv és a csontokon végzett vizsgálat szerint a jobb kezén kialakult csontvelőgyulladásból eredő vérmérgezésben hunyt el, vagyis abban a betegségben, amelynek kóroktanát felfedezte.
