A félegyháziak jól helytálltak az aratóversenyen
Az eredményhirdetéskor az első helyezettnek járó kupát és ajándékokat Jászivány csapata vehette át. A második helyen a Kiskunfélegyháza Haleszi gazdakör, valamint Kunmadaras csapata végzett. A Kiskunfélegyháza Selymesért Egyesület, valamint a Karcagi csapat a bronzérmet érdemelte ki. A zsűri a félegyháziak teljesítményét több különdíjjal is jutalmazta.
Az aratóverseny látványos menettel kezdődött. Az aratóbandák megadták a módját, hiszen kiadós reggelivel és természetesen az aratóknak kijáró pálinkával hangoltak a munkára.
A rendezvény keretében megtartott népi ételek főzőversenyén az elsőnek járó elismerést a Kunhegyesi csapat vehette át, míg a legjobb pogácsáért járó díj a karcagi Aranykalász csapaté lett, a legjobb aratópálinkát pedig Farkas János készítette.