Új járda köti össze az Aranyhegyi lakótelep két bejáratát
A nemzeti színű szalag átvágását követően a képviselő elmondta, hogy már 2016 tavaszán megfogalmazódtak azok a tervek, amelyek megvalósításával a városrész lakóinak életét biztonságosabbá lehet tenni. Elsőként kiépült a térfigyelő kamerák rendszere, most pedig ez a járdaszakasz, amely a lakótelep két bejáratát köti össze. A járda térkövezett, és megállapítható, hogy a kivitelező ÚT-ÉP-KER Kft. minőségi munkát végzett. Szilárd, stabil alap épült, és az átvételi eljárások során semmi műszaki hibát, kifogást nem lehetett felfedezni.
Horváth Gábor azt is elmondta, hogy a városrész további fejlesztési tervei is megfogalmazódtak. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy minél biztonságosabbá tegyék az itt élőknek a főút másik oldalán lévő buszmegálló és bolt megközelítését. Erre már vannak tervek, az egyeztetések is folynak, és remélhetőleg a megvalósítás sem várat magára túl sokat.