Sport 2018. július 13. 12:00

Versenyben legyen csapatunk az első helyért

Versenyben legyen csapatunk az első helyért
Megkezdte a felkészülést a 2018/19-es szezonra a KHTK megyei I. osztályban szereplő felnőtt csapata. A legnagyobb riválisok NB3-ba való feljutásával idén a vezetőség célja, hogy a csapat végig versenyben legyen a bajnokság első helyéért. Ennek érdekében már több minőségi igazolást is végrehajtott az egyesület és még várhatóak további érkezők, távozók. Nagy visszatérő Némedi Norbert, aki ezúttal játékosként igyekszik majd öregbíteni Félegyháza és a KHTK hírnevét.

Fotó: archív

A versenyképes félegyházi foci fenntartása mellett Koncz Zsolt vezetőedző a helyi utánpótlás korú játékosok fejlesztését, esetleges beépítését is szem előtt tartja, ezért néhány fiatal játékossal is kiegészült a jelenlegi 26 fős keret, amely heti 4 foglalkozással (edzések+edzőmeccsek) készül a bajnoki rajtra.

Érkezők:
Nagy Dániel - Kecskeméti LC
S. Juhász Tamás - Kecskeméti LC
Gajdacsi Mátyás - Bordány SK
Bárkányi Bence - Bordány SK
Némedi Norbert - Hetényegyházi SC
Bábi Zalán - Hódmezővásárhelyi FC


Távozók:
Vojtovics Ákos - külföldi munkalehetőség
Huszka Milán - budapesti munkalehetőség
Lőrincz Bence - Szentesi Kinizsi

 

Kövessen minket a Facebookon is!