Sport 2018. július 17. 09:00

Fiatal kapusokat képeztek

Fiatal kapusokat képeztek
A hagyományokhoz híven Kerpits Ferenc és Tóth Péter kapusedzők vezetésével immár 6. alkalommal rendeztek kapustábort július 9-e és 13-a között a Honvéd Sporttelepen. A táborban elsősorban félegyházi fiatalok koptatták a kesztyűt, de érkeztek Kecskemétről, Kiskunmajsáról, Tiszaalpárról, sőt a győri fociakadémiáról is tehetségek. A foglalkozások célja a leendő kis kapusok megismertetése az alapvető szakmai, speciális mozdulatokkal. Az idősebbek pedig afféle előalapozásként fizikailag és szellemileg hangolódhattak rá a következő bajnoki szezonra.

A szervezők az edzések során nagy hangsúlyt fektettek a koordinációs képességek javítására, a szellemi és a fizikai felkészítésre, fejlesztésre. A programban szerepelt többek között strandolás homokfocival egybekötve és a fiatal kapusnövendékek megtekinthették a félegyházi tűzoltólaktanyát, betekintést nyerve a tűzoltók nehéz és tiszteletet parancsoló munkájába.

A tábort az utolsó napon egy hatalmas torta felszeletelésével zárták, kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat. Terveik szerint jövőre ugyanitt találkoznak.

 

 

Információ, kép: Kerpits Ferenc, Tóth Péter

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!