Kultúra 2018. július 19. 10:00

Véget ért egy fejezet?

Képgaléria
Véget ért egy fejezet?
Idén is a tőserdei Kontyvirág Erdei Iskola adott otthont a Dulity Tibor Alkotótábornak július 7-e és 15-e között. A képzőművészek egész héten, szép környezetben alkothattak, és számos alkotást hoztak létre, amelyeket a záró rendezvényen szakmai megbeszélés keretében értékeltek is. A 26. alkotótábor kicsit szomorúan ért véget, hiszen Dr. Benkő Éva táborszervező bejelentette, hogy szervezési és egyéb nehézségek miatt ez, a 26. képzőművészeti tábor volt az utolsó. Szerencsére a táborzárás után néhány nappal Sáska Tibor, a tábor művészeti vezetője már úgy nyilatkozott, hogy az összeszokott képzőművész közösség már gondolkodik azon, hogy a jövőben miként tudják folytatni a közös munkát.

A záráson jelen volt Rosta Ferenc alpolgármester és Molnár István, a Holló-kör festőművésze is. Rosta Ferenc bejelentette, hogy személyesen is támogatást nyújt ahhoz, hogy jövő év októberére elkészülhessen egy kiadvány, amely az alkotótábor negyedszázados alkotó munkáját összegzi. A kötetet a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban mutatják be, amikor Sáska Tibor művészeti vezető kiállítását is megnyitják.

A 26. Dulity Tibor Képzőművészeti alkotótábor résztvevői voltak:

Tóth László  (Budapest), T. Selman Ilona (Budapest), Kertész Terézia (Törökbálint), Bogdán Andrea (Solymár), Karácsony Éva (Balatonfűzfő), Németh András (Budapest), Virágh László (Mezőtúr), Bujáki Julianna (Csongrád), Szép Ilona (Nagyvázsony), Kertész  Terézia (Budapest), Csizmadia Krisztina (Pécsely).

A képzőművészeti tábor névadójáról így írt egy emlékkiállítás megnyitójakor Rosta Ferenc: - Dulity Tibor túl a művészeten, született népművelő volt, abban a nemes értelemben, hogy minden pillanatban értékeket akart átadni, jelet akart hagyni, minőségre akart nevelni, akár kiállításmegnyitókon, akár alkotótábori értékelőkön, akár művein keresztül szólt az emberekhez.

Kiskunfélegyházához különös szeretet fűzte, egyrészt mert itt volt kedves családja, másrészt mert szerette a Holló-kört, ahol nagyon gyakran megfordult, szakmai tanácsaival, korrigálásaival, de tárlatmegnyitóival is segítette, építette a félegyházi művészeti életet. Szó szerint is kimagasló alakja, egyéniségének kisugárzása ismertté és népszerűvé tette Kiskunfélegyházán. Méltán kapta meg a város művészetéért díját.

Technikailag és tematikailag is teljes egészet alkotott. Lélekben eggyé vált a földdel, ahonnan származott, az alföldi parasztság világával, és egész életét, ahogy ő fogalmazta, „A hűség és hűtlenség kettőssége és feloldhatatlan ellentmondása határozta meg”.

Alkotói világa a XX. századvégi Bács-Kiskun megyei alföldi festészet nagy vonulatába tartozik. Goór Imre, Tóth Menyhért, Diószegi Balázs, Bozsó János neves alkotók soraiba illeszkedik.”
 

Kövessen minket a Facebookon is!