Százmillió forint a megyei fiataloknak
Sikeresen lezárult a „Bács-Kiskunban itthon vagy” ösztöndíjpályázat első szakasza, amelyben mintegy 10 millió forint talált gazdára a sikeresen pályázók között. Az igények és az ösztöndíj-véleményező testületek javaslata alapján, számos könnyítés, új lehetőség teszi elérhetőbbé többek számára a második felhívásban megjelenő ösztöndíjat. A havi, akár 50 ezer forintos támogatásra rendelkezésre álló forrás 100 millió forint, amely arra vár, hogy megyénk fiataljai továbbtanulásuk érdekében felhasználják.
A következő pályázati ciklus felhívása augusztus 15-étől lesz elérhető a bacskiskun.hu oldalon, ami október elejéig teszi lehetővé a jelentkezést a megyei ösztöndíjra.
A pályázat célja: Szakképzett munkaerő rendelkezésre állásának biztosítása, ezáltal a megye fejlődésének elősegítése. Esélyteremtés érdekében a fiatalok közneveléshez és felsőoktatáshoz való hozzáférésének biztosítása, és tanulmányaik segítése. A fiatalok helyi identitás tudatának kialakítása, a megyéhez való kötődés megerősítése, az elvándorlás csökkentése, valamint a tehetséges fiatalok megyén belül tartása.
Pályázók köre:
- 13. életévüket betöltött tanulók (felső korhatár nélkül)
- hátrányos helyzetűek,
- az adott konzorcium területén állandó lakcímmel rendelkeznek,
- preferált szakmák szerinti képzésben vesznek részt nappali esti vagy levelező tagozaton közép vagy felsőfokú intézményben.
Változások:
A pályázóknak lehetőségük lesz Bács-Kiskun megye egész területén elhelyezkedni Kecskemét megyei jogú város kivételével.
Abban az esetben, amennyiben a pályázó a konzorcium területén kívül kíván elhelyezkedni Bács-Kiskun megyében – Kecskemét megyei jogú város kivételével – az elnyerhető havi maximum támogatás összege 40 ezer forint.
Önéletrajz beküldése nem szükséges a pályázat benyújtásakor.
Kibővült a pályázók köre levelező és esti tagozaton tanulókkal, valamint a preferált szakmák körével.
A pályázatok benyújtásának határideje: október 1.