Gazdaság 2018. július 25. 14:30 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogatnak

Mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogatnak
Újabb, 6 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis-és középvállalkozások munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére. Az NFA-2018-KKV kódjelű pályázat célja a vállalkozások fejlesztésén túl a helyi gazdaságok megerősítése, a területi különbségek csökkentése és a hátrányos térségek felzárkóztatása. A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, de a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják. A munkaerő-piaci program pályázati időszaka július 23-án nyílt meg, és szeptember 10-én zárul.

Fotó: shutterstock illusztráció

A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, melynek mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. Ezen felül a pályázók kiegészítő támogatást is igénybe vehetnek a felhívás alapján.

A pályázatokat a beruházás helye szerinti kormányhivatalhoz kell benyújtani, kizárólag Magyarországon feladott könyvelt postai küldeményként, vagy gyorspostai/futárpostai (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) szállítás igénybevételével, a pályázati dokumentációban meghatározott feltételek szerint.

A mellékelt link tartalmazza a pályázati felhívást és a  szükséges dokumentációkat:
http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/ujabb-hatmilliard-forint-munkahelyteremtesre

Bács-Kiskun megyei beruházások esetén a pályázatot 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. szám alatti címre kell megküldeni.

 

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!