Program 2018. augusztus 9. 16:00 Forrás: Magyar Origami Kör

Magyar Origami Kör találkozó Kecskeméten

Képgaléria
Magyar Origami Kör találkozó Kecskeméten
30 évvel ezelőtt, 1988 január 18-án alakult meg az origami szakkör felnőttek részére Kecskeméten, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben. Célja az origami iránt érdeklődők kiszolgálása volt, ugyanis addig a témában nem volt rendszeres találkozási lehetőség. Már akkor is sokakat érdekelt az origamiban rejlő művészeti, oktatási, szabadidős, és terápiás lehetőség. Az akkori 24 fős tagság fő szándéka volt:  "Tanuljuk meg, hogy továbbadhassuk az origami varázsát!"

A nyolcvanas évek végén még nem voltak könnyen elérhető origami kiadványok, könyvek, nem volt internet, és nem léteztek a különböző videómegosztó csatornák sem. Kricskovics Zsuzsanna és Király Gabriella alapítók rendszeresen találkoztak az egyesület tagjaival, gyűjtötték a könyveket, fénymásolatokat, faxokat, hajtogatták az óvodában, iskolában jól felhasználható alkotásokat.

1989 augusztusában megszervezték az első országos találkozót, ahová az ország minden részéről érkeztek origamisok. Tanították egymást, fénymásolták a könyveket és habzsolták az újdonságokat. Elhatározták, hogy ezentúl minden év augusztus második hétvégéjén találkoznak, s azóta ez minden évben így van.

Idén Japánból érkezik díszvendégük, ShokoAoyagi, aki a hagyományos alapokra épülő, egyszerűen meghajtogatható origamikat készít és tanít. Számára nagyon fontos, hogy a hajtogatásoknak célja legyen. Lehet az képeslap, dekoráció vagy egy egyszerűen elkészíthető játék.

Az origami az egyik legjobb lehetőség arra, hogy egy kreatív közös nyelv - az origami - segítségével kapcsolatokat teremtsünk. Szombat este Kecskemét főterén a origami treetart-ot készítenek. A Szabadság téren a Tér a Térben helyszínre várják azokat az érdeklődőket, akik az origamisok segítségével szeretnének egy-egy könnyen hajtogatható origami díszt készíteni és a helyszínen kiállítani. A pauszpapírból készített díszekbe LED világítást tesznek, ami reményeik szerint napokig világít majd a belvárosban.

A program augusztus 11-én, pénteken 9 órakor kezdődik a Szórakaténusz játékmúzeumban. A találkozóra érkezett vendégek közösen megemlékeznek a megalakulásról. Kricskovics Zsuzsanna,a Magyar Origami Kör tiszteletbeli elnök asszonya, Villányi Mariann, a MOK volt elnöke, valamint mostani vezetője Wogerné Sági Judit is köszönti a megjelenteket. A megemlékezés után meglátogatják a Cifra Palotát és a Leskowszky hangszergyűjteményt.

A délutáni program az egyesület közgyűlése után folytatódik, bemutatkozik a rendezvény japán díszvendége, Shoko Aoyagi. Pénteken este 7 órakor ünnepélyes keretek között nyitják meg a rendezvényt.

Szombaton a Sport Hotelben hat helyszínen folynak majd a foglalkozások, ahol különböző nehézségi fokú hajtogatásokat lehet kipróbálni. A rendezvényre regisztráció nélkül is be lehet jönni, napi jeggyel, ami 3 ezer forint naponta.

Shoko Aoyagi több foglalkozást is tart, főleg olyan origami figurákat tanít, amik könnyen elsajátíthatóak, játékosak, jól alkalmazhatóak az óvodai, iskolai nevelés során. Munkáit megjelentetik a MOK Origami Magazinjában, ami minden részvevő kezébe eljut. Szombaton Fábián Zsolt vezetésével origamis játékokban, vetélkedőkben vehetnek részt.

Vasárnap is sok-sok hajtogatás lesz, tombolával fűszerezve. A Sport Hotel termeiben egy rögtönzött kiállítás is látható majd. A résztvevőknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy legjobb munkáikat bemutathassák egymásnak és az érdeklődőknek. A találkozó 14 órakor ér véget.
 

Kövessen minket a Facebookon is!