Bűnmegelőzési tábort rendezett a Kreatív Mozaik Alapítvány
A tábor a kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályával közös szervezésben és szoros együttműködésben valósult meg augusztus 8-a és 10-e között a félegyházi Szakmaköziben. A rendezvény célja az volt, hogy a szegregátumban élő fiatalok szélesebb képet kapjanak a rájuk leselkedő veszélyekről. Éppen egy olyan fajta viselkedésmintát mutattak be nekik, aminek elsajátításával kiküszöbölhető, hogy a gyerekek bűnelkövetővé és áldozattá válhassanak. A meghívott előadók játékosan próbáltak rávilágítani a lehetséges veszélyekre. Első nap a környezettudatos élet fontosságának bemutatása volt a téma.
Találkozhattak a fiatalok egy terápiás kutyával is, aki serült emberek életén szépít. A gazdája elmondta, hogy nagy türelem és kitartás kell az ilyen munkát végző állatok tanításához. Óriási felelősség egy állat tartása, amíg az él. Mikor megérkezett a kutyus, a fiatalok kicsit tartózkodóak voltak vele szemben, de az egy óra együtt töltött idő elegendő volt ahhoz, hogy megnyíljanak a kutya felé. A délután folyamán Papp Viktória látogatott el a gyerekekhez, aki képekkel, beszélgetéssel még jobban tudatosította bennük, hogy az állatok tartása óriási felelősséggel jár.
A második napon Miklya Mónika érkezett a táborba, aki az internet veszélyeire hívta fel a figyelmüket. A szelfikészítés rizikójáról beszélt, hogy kellő óvatossággal tegyenek fel a gyerekek magukról, illetve a környezetükről fényképeket az internetre, hiszen ami felkerül a világhálóra, az onnan már sohasem tűnik el. A résztvevők saját példákat is mondtak, hogy mennyire meglepődtek azon, hogy egy szerintük törölt profil milyen egyszerűen újra elérhetővé válik bárki számára. A korosztályukban nagyon jellemző, számítógépes játékok témája is porondra került, a szakember nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ne azonosuljanak a játékok szereplőivel, vagyis az avatarokkal. Sajnos a mai fiatalok hajlamosak arra, hogy ezekkel az avatarokkal, vagy filmszereplőkkel eggyé válnak, így nem tudják kiszűrni a számukra rizikós helyzeteket. Rengeteg veszélyt hordoz magában az a dolog, ha valaki nem tud különbséget tenni a cybervilág és a valóság közt.
Szóba került a napjainkban komoly gondot okozó MOMO – internetes kitalált szörny, aki zsarolja a gyerekeket – jelenség is, tekintettel arra, hogy Magyarországon már halálos áldozattal is járt ez az internetes zsarolás. Nagyon oda kell tehát figyelnünk arra, hogy a gyerekek csak a felnőttek által szűrt tartalmat érhessék el a weben. Fel kell hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy ha bármilyen zsarolással, kukkolással, vagy számukra bántó tartalommal találkoznak, szóljanak a felnőtteknek, szülőknek.
Kipróbálták a Szabadítsátok ki Gordont szabadulós játékot is, amelyben könnyed formában felhívták a figyelmüket az internetes, és a diákok egymás közti zaklatására. A program utolsó napján a Petőfi Emlékházba látogattak el, ahol Samu Csilla, a Kiskun Múzeum munkatársa a betyárvilágba kalauzolta el a diákokat, akik megtudhatták, hogy honnan is kezdődött el a bűnözés, hogyan alakultak ki a különböző bűncselekmények. Játékos formában felelevenítették a betyárvilágra jellemző momentumokat.
A program zárásaként Mahlaj Róbert rendőr alezredes tartott előadást a fiatalokra leselkedő veszélyekről, valamint arról, hogyan tudják elkerülni a veszélyes helyzeteket. Hogyan ne váljanak elkövetővé, és áldozattá.
V. B.