,Őseink Útján’’ - Jászkun Kerékpáros emléktúra
A túra szervezői felkérték a jászfényszarui kerékpárosokat, hogy csatlakozzanak a rendezvényhez oly módon, hogy augusztus 10-én pénteken jöjjenek el Félegyházára, ahol vacsorával és szállással várják őket, hogy szombaton reggel együtt tegyék meg a mintegty 150 km-es távolságot.
A mai világban talán a kerékpár az egyik olyan eszköz, amivel egy emléktúrát úgy lehet megtenni, hogy egy nagyon kicsit átérezzük azt a távolságot, amit ők szekérrel, lóháton, gyalog az állataikat terelve megtettek.
Ugyanakkor a résztvevőknek sport, és mint leendő partnervárosok közti kapcsolat egyik igen erős szála lehet. A túra és az ahhoz csatlakozó programok lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást, alapot adva, hogy a jövőben több közös kerékpáros rendezvényt szervezzenek.
A túra útvonala:
Kiskunfélegyháza – Templomhalom (Kiskunfélegyháza) – Tiszaalpár – Tiszakécske – Kőröstetétlen – Abony – Tápiószele – Nagykáta – Tóalmás – Jászfényszaru.
A félegyházi kerékpárosok a vasárnapot Jászfényszaruban töltötték, ahol ismerkedtek a várossal annak múltjával, történelmi és kulturális értékeivel. A túra szervezői és résztvevői köszönetüket fejezik ki
Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester asszonynak, Jászfényszaru önkormányzatának, intézményeinek, civil szervezeteinek és magánszemélyeinek azért a segítségért, amit a sikeres túrához nyújtottak.
Fotó: Kiskun Múzeum Facebook-oldala