Megújul a fűréteg a Honvéd pályán
Nagymértékű beruházás vette kezdetét idén augusztusban a Honvéd Sporttelep centerpályáján. A játékosok és a csapatok helyett ezúttal gépek foglalták el a küzdőteret. Az elmúlt évek során egyre rosszabb állapotba került a pálya talaja, tarack és levéltetű nehezítette a karbantartást. Emellett a terület talajának kiegyengetése is esedékessé vált, a nem megfelelő lejtésnek köszönhetően sokszor megállt a víz rajta, a nagy esőzések és a télvíz utáni időszakban több esetben elmaradtak mérkőzések. A 10 milliós beruházással remélhetőleg orvosolják a gondokat, és modernebbé válhat a pálya – mondta el Katona Andor, a Félegyházi Térségi Sportiskola ügyvezetője.
– Az önkormányzati tulajdonú Honvéd Sporttelepet a Félegyházi Térségi Sportiskola üzemelteti, lehetőségünk nyílt pályázni automata öntözőrendszer kiépítésére és a füves terület kicserélésére. Kezdetben részleges felújítást terveztünk, de a teljes fűréteg kicserélése mellett döntöttünk.
Első lépésben a felső réteg legyalulása, beszintezése és a talajlazítás történt meg. Az öntözőrendszer kiépítését követően új termőréteg kerül a területre, majd a füvet is elvetik. Katona Andor és a sportszerető közönség reményei szerint tavasszal már megújult és jó minőségű pályán fogadhatja riválisait a KHTK labdarúgócsapata.
G. Z.