Az ország egyik legszebb és legkorszerűbb óvodája épült meg Félegyházán
Az átadó ünnepségen Csányi József polgármester elmondta: – Az új létesítmény a belváros legnagyobb, mintegy 1000 négyzetméteres óvodai célra hasznosított telkén épült fel, és 4 csoportszobában 100 gyermek óvodai elhelyezését szolgálja. 2-2 csoportszobához öltöző és mosdó-WC helyiség tartozik, van szertár, egyéni fejlesztő, logopédiai foglalkoztató és többcélú, tornaszobaként is használható nagyterem. Az irodák mellett tea- és melegítőkonyha, a beteg gyermekek számára elkülönítő helyiség, a felnőtteknek szociális helyiség, továbbá akadálymentes mosdó-WC is rendelkezésre áll. Az épület működtetését gépészeti terek, általános raktár és karbantartó helyiség szolgálja.
A tervező megkülönböztetett figyelmet fordított a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükséges egészséges környezet megteremtésére, ami tükröződik az épület benapozásában, kedvező tájolásában, a kiszolgáló helyiségek praktikus elhelyezésében, a természetes anyagok felhasználásában és az óvodaépület minden szegletéből áradó gyermekközpontúságban. Csoportszobánként terasz és játszóudvar várja a kicsiket, a korosztálynak megfelelő játékokkal és fejlesztőeszközökkel felszerelve. A kertkapcsolatot óriási, árnyékolható üvegfelületek adják. A látványában modern és esztétikus épület műszaki paramétereiben és szellemiségében is megfelel a legkorszerűbb, XXI. századi gondolkodásmódnak, beleértve a megújuló energia felhasználását. A kivitelező jóvoltából az udvari falat díszítő mesefigurás falfestmény már csak „hab a tortán”. Az Előszer Kft. vezetésének ugyanis annyira megtetszett a nemrégiben elkészült, régi városképet idéző falfestmény, hogy ugyanazt a művészcsapatot felkérte az óvoda díszítésére is.
Csányi József polgármester szerint egyetlen szóban összefoglalva kompromisszummentes létesítménnyel lett gazdagabb Félegyháza. Az új óvoda csökkenti az eddigi intézmények túlzsúfoltságát, segíti a kisgyermekes szülők munkába való visszatérésének esélyét, ezáltal növeli a település népességmegtartó képességét.
– Amikor hat évvel ezelőtt polgármesteri programom összeállításához munkatársaimmal kitűztük a legfontosabb célokat, előkelő helyet szántunk a népességfogyás megállításának. Azt láttuk ugyanis, hogy az egykor 36 ezres lélekszámú büszke kisváros lakosságszáma a 2000-es évek elejére 30 ezer főre csökkent, ami Félegyháza vezető térségi szerepét is megtépázta. A kedvezőtlen folyamat megfordítására egyetlen esélyt láttunk: új munkahelyeket, a családokat támogató és itt tartó városi szolgáltatásokat, biztonságos, élhető életteret. A 2014-es választással megtisztelő felhatalmazást kaptunk az itt élőktől terveink megvalósításához. Képviselő- és munkatársaimmal azóta is minden egyes döntésünket annak a felelőssége hatja át, hogy Félegyháza dinamikus fejlődésével más települések számára is példát mutasson. Törekvéseink az évek során beérni látszanak: minden tekintetben fejlődő pályára állt Félegyháza, folyamatosan növekszik a lakosság és a munkahelyek száma, és ezzel együtt gyarapodnak állandó bevételeink is. Ez az új óvoda pedig egy újabb, nagyon fontos állomás ezen az úton. Alátámasztja ezt az az örömteli adat is, hogy a jövő óvodásait jelentő három év alatti gyermekek száma az elmúlt négy évben mintegy 12 százalékkal nőtt Félegyházán: a 2014-es 767-hez képest idén év elején ez a szám már 851 volt. Ez óriási eredmény, ami új perspektívákat nyit meg a város előtt, és egyben azt a boldog terhet rója ránk, városvezetőkre, hogy hamarosan új bölcsődére is szükség lesz. Ennek érdekében már meg is kezdtük a szükséges előkészületeket – jelentette be a polgármester.
Csányi József kitért arra is, hogy Félegyházán nem csak új óvodára, városképre, létesítményekre, de újfajta szemléletre is szükség volt, s ennek kézzelfogható eredményeire épp oly büszke, mint az egymást követő beruházásokra.
– Az a pozitív változás, ami áthatja a közéletet, az egymás közötti személyes, munkatársi, üzlettársi viszonyokat, kevésbé kézzelfogható, mint egy új út, vagy korszerű épület, mégis mindennek az alapja. Az, hogy Félegyháza a korábbinál sokkal pozitívabb hely lett, olyan energiákat szabadított fel, aminek mindannyian élvezzük az előnyeit teltházas programokon, tartalmas közös ünnepségeken, szépülő köztereken, a korábban csorbult egészségügyi szolgáltatások folyamatos fejlődésén… Városvezetőként büszke vagyok arra, ami az elmúlt négy évben történt a városban. De talán mind közül erre a létesítményre vagyok a legbüszkébb. Sok tekintetben szimbolikus számomra. Például abban is, hogy a városi szinten elindult összefogás tovább hatva segítőket, támogatókat állít mellénk régiós szinten is. Ékes példája ennek, ahogy Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke segítette, felkarolta ezt a projektet, és féltő figyelemmel kísérték az alakulását, a kivitelezés fázisait is.
A körzet önkormányzati képviselője, Balla László így fogalmazott az átadáson: – Egy település életében mindig nagy jelentőségű az a pillanat, amikor olyat teremtünk, ami több generáción át érezteti hatását. A következő nemzedékekért érzett felelősség volt az, ami elindította ezt a fejlesztőprogramot.
Megvalósulása mérföldkő a város életében, de ami a legfontosabb, hogy ebben az új oviban csodaszép környezetben kezdhetik mindennapjaikat szeptember 3-ától az apróságok.
Fotó: Fantoly Márton