Lopások miatt kell felelnie
A sértett tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy 2014. április 19-én 14 óra 30 perc és 15 óra 30 perc közötti időben egy tiszaalpári lakóház előtt parkoló nyitott gépkocsijából ellopták a pénztárcáját, a benne lévő személyes iratokkal, készpénzzel és a gépjármű forgalmi engedélyével együtt. A keresett tárcát a rendőrök egy tiszaalpári üzlet előtt a sértett okmányaival együtt megtalálták. A beszerzett adatok alapján kiderült, hogy a lopással egy helybéli férfi gyanúsítható megalapozottan. B. Pétert - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Szintén lopásról értesítették az egyenruhásokat 2014. június 5-én délelőtt. A sértett kért segítséget mivel eltulajdonították lakásából a mobiltelefonját, a benne lévő SIM kártyával együtt. A rendőrök még a bűncselekmény elkövetésének napján Kiskunfélegyházán, a belvárosban igazoltatták B. Pétert, akinél a ruházatátvizsgálás közben megtalálták az ellopott készüléket.
A rendőrség a nyomozást 2014. július 25-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.