Egészségügy 2018. szeptember 6. 08:30 Forrás: Állami Egészségügyi Ellátó Központ

Új ösztöndíjat hirdettek egészségügyi tanulóknak

Új ösztöndíjat hirdettek egészségügyi tanulóknak
Havi 40 ezer forint ösztöndíjban részesülhetnek az egészségügyi szakképzést adó középfokú intézmények nappali tagozatos, legalább 3,01 tanulmányi átlagot elérő tanulói.

Fotó: illusztráció

A szerdán megjelent pályázati felhívásra a diákok szeptember 12-étől november 15-éig nyújthatják be pályázataikat ezen a honlapon keresztül.

A támogatás feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál a végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozni, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták. Az ösztöndíjasok támogatására a projekt országos mentorhálózatot hozott létre, amely segíti az egészségügyi intézmények és a tanulók közötti kölcsönös elköteleződést és a hivatástudat kialakulását, illetve megerősítését.

Európa-szerte egyre súlyosbodó problémaként jelentkezik az egészségügyi szakdolgozók hiánya, a magyar egészségügyi szakdolgozók, ápolók utánpótlását a jelentős szakdolgozói béremelés mellett ezzel az ösztöndíjjal is segítjük. Az ellátás színvonalának javítása, a betegbiztonság növelése megkívánja, hogy jól képzett egészségügyi szakdolgozók segítsék az egészségtudatos magatartás kialakítását, a gyógyulást, a rehabilitációt, és vállaljanak nagy szerepet a magyar lakosság egészségi állapotának és gyógyulási esélyeinek javításában. A magyar szakközépiskolák létszámadatai azt mutatják, hogy a továbbtanulás során kevesen választják az egészségügyi szakképzést. Az ösztöndíj program ezen a helyzeten kíván változtatni a fiatal, jól képzett és elhivatott egészségügyi szakdolgozók létszámának növelése érdekében – közölte a Projektirányítási Igazgatóság.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 2017. június 1-jén indította el az ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program (EFOP–1.10.1-VEKOP–16-2016-00001) elnevezésű projektet. Az előző két ösztöndíjas pályázati ciklusban 826 diák kötött ösztöndíjszerződést, részükre eddig összesen közel 300 millió forintnyi támogatást folyósítottak. A teljes program keretében várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban. A Széchenyi 2020 program keretében, több mint négymilliárd forintból európai uniós támogatásból megvalósuló projekt tervezett időtartama 55 hónap.



 

Kövessen minket a Facebookon is!