Tiszaalpár továbbra is vonzza a képzőművészeket
A tábor első éveiben minden alkalommal volt egy koncepció. Az alkotások ennek mentén készültek. Az elmúlt években ezen változtattak. Voltak ugyanis képzőművészek, akiket zavart a megkötöttség. Az idei táborban is szabadon választhatta meg mindenki a témát. A technikai repertoár azonban szélesedett. Volt aki tűzzománcozott, mások hagyományos tájképeket festettek, és működött a grafikai műhely is.
Linómetszetek és rézkarcok is készültek – mondta el Török Tamás művészeti vezető a tábor értékelésekor. Nieberg István a budafokiak vezetője a nagy elődökről, egyben a tábor létrehozóiról, Trescsényi Endréről és Munkácsy Károlyról is megemlékezett. Az idei munkáról elmondta, hogy míg korábban a település belső részei, a régi szép parasztházak, utcácskák, a Templomdomb felé fordult a festői figyelem, idén a holtág és annak csodálatos környezete ihlette meg az alkotókat.
Rádi András, a tábor rangidős képzőművésze a műfaji sokszínűség kialakulása mellett a fiatalodásnak örült a legjobban. Arról számolt be, hogy az idősebb, rutinosabb alkotók szívesen segítik a kezdőket, akik nem sértődnek meg akkor sem, ha kritikát kapnak. Bevallotta, hogy ők is sokat tanulnak tőlük, és az egész tábornak jót tesz a rutinos és friss szemléletű művészek együttélése.
H. S.