Mintegy 60 csapat versengett a díjakért a libafesztivál főzőversenyén
Minden eddiginél több, körülbelül 60 amatőr főzőcsapat indult a 20. Kiskunfélegyházi Libafesztivál főzőversenyén szeptember 8-án. A városháza mellett és a Korona utcában felállított tűzhelyeknél, bográcsoknál, sütőlapok körül mindenki azon igyekezett, hogy a legfinomabb levest, egytálételt, vagy sültet készítse el kedvenc szárnyasunk húsából. A produkciókat Bede Róbert mesterszakács és Szőke András filmrendező, humorista értékelte. Mindketten ismerősök a libafesztiválokon, hiszen már több, mint tíz esztendeje zsűriznek. A díjkiosztáskor azonban elmondták, hogy ennyire nehéz dolguk még soha nem volt. A főzőközösségek fantáziája mindent felülmúlt, és csodálatos ízekkel találkoztak. De, mint minden versenyen, itt is döntést kellett hozni a helyezésekről. Sőt a zsűri feladata volt a legjobb Döbrögi, Lúdas Matyi és a legszebb szakácsnő kiválasztása is. A végső döntés három órás értékelés után született meg.
Az idei Döbrögi-díjat Lakatos Imre érdemelte ki. A legjobb Lúdas Matyinak dr. Horvát Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója is puszi mellett adhatta át az ajándékot, hiszen ezt a címet első alkalommal egy hölgynek, Drozdik Katalinnak ítélték. A legszebb szakácsnőnek Grófné Czere Anikót választotta a „szigorú” zsűri.
A főzőverseny eredményei:
Leves-egytálétel kategóriában:
Pörkölt kategóriában:
Sült kategóriában: