Sport 2018. szeptember 11. 13:00 Forrás: bacshandball.hu

Alapfokú játékvezetői tanfolyam indul

Alapfokú játékvezetői tanfolyam indul
Alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség Játékvezetői Bizottsága.

Várják minden jelenlegi vagy korábbi kézilabdázó, vagy a sportágat kedvelő jelentkezését, akik a jövőben játékvezetőként szeretnének a mérkőzéseken közreműködni.

A képzés célja a megyében egyre több működő játékvezető képzése, kiemelten a fiatalok bekapcsolása a rendszerbe. A tanfolyam az MKSZ JAB által elfogadott tematika alapján 44 órás elméleti és 5 órás gyakorlati képzésből, konzultációkból áll, tapasztalt játékvezetők közreműködésével.


Jelentkezési feltételek:
– betöltött 14. életév (18 év alatt szülői beleegyezés szükséges)
– sportorvosi igazolás (beszerzése és bemutatása a gyakorlati vizsgáig bármikor lehetséges)
– bejegyzés-mentes erkölcsi bizonyítvány
– fizikai felkészültség (az MKSZ JAB előírásai szerinti NB II-es szint teljesítése)

A tanfolyam díja: 20 ezer forint. A közép- és felsőfokú oktatási intézmények tanulói, hallgatói érvényes diákigazolványuk felmutatásával engedményt kapnak, számukra a díj 10 ezer forint.


A részvételi díj tartalmazza:
– a szabálykönyv árát
– 1db Fox40 sípot
– sárga, piros, kék lapot


Jelentkezési határidő: szeptember 30.

Jelentkezés, további információ:
www.bacshandball.hu
Kontakt: Horváth Zoltán – BKMKSZ JB elnök
Email: [email protected]


 

Kövessen minket a Facebookon is!