Az interneten folytatódik a településrendezési terv megvitatása
Marton Tibor elmondta, hogy a terv elkészítése során az egyik fő szempont volt az ipari, gazdasági vállalkozások fejlesztési lehetőségeinek biztosítása. Emellett legalább ennyire fontos volt az, hogy a külterületen élőknek kedvezőbb életfeltételeket biztosíthassanak. Lényeges ez azért, mert Félegyháza lakosságának mintegy 10 százaléka külterületen, tanyás körzetben él. A terv szerint itt az eddigieknél kedvezőbb építkezési, fejlesztési lehetőségek teremtődnek.
Az érdeklődők az interneten a https://kiskunfelegyhaza.hu/dokumentumtar/onkormanyzati-koncepcio-strategia-programok/ oldalon érhetik el a dokumentumokat. A fórumon az előadók bemutatták azt is, hogy miként lehet elérni a teljes dokumentum részleteit. Kiderült, hogy valamennyi, terület, városrész, utca elérhető megfelelő áttekinthetőséggel, a tervezett változtatások ismertetésével.
Akiknek nincs jártasságuk a világháló használatában, azok személyesen is tájékozódhatnak az őket érdeklő kérdésekről, hiszen a koncepció papír alapon is áttekinthető. Ennek érdekében a városházán személyesen kell megkeresni a főépítészt.