Az ország borvidékeinek megismerését tervezi a Borbarát Klub
A piknik közepette Kis Józseffel, a Borbarát Klub elnökével, a megalakulásról, a tervekről váltottunk néhány szót.
- A klub létrehozásának alapgondolata az volt, hogy összehozzunk egy olyan társaságot, akik a szabadidejükből képesek arra áldozni, hogy megismerjük ennek a nagyon becses nedűnek, illetve a szőlőnek a történetét, valamint az egészségre gyakorolt hatását. Ezen felül pedig a bor és a gasztronómia kapcsolatát.
- Mi vonzza a klubtagokat?
A kíváncsiság. Nagyon sokan most ismerkednek a szőlőműveléssel, a fajtákkal, a feldolgozással, a borkészítés fortélyaival. Először járnak a különböző borvidékeken, ahol megismerkednek az ottani szokásokkal, borfajtákkal. Kíváncsiságuk kielégítésében minden alkalommal felkészült szakemberek, borászok vannak segítségünkre.
- Sok program, pincelátogatás volt a klub megalakulása óta. Hogyan tovább?
- Augusztus 2-án Bokrosra egy pincészetbe, illetve egy szőlős birtokra látogatunk. Az ősz folyamán több megyei pincészetbe, valamint egy pezsgőgyárba is elmegyünk. Idén Bács-Kiskun megye termelőit és borászait ismerjük meg. Jövőre a megyén kívüli borvidékekre szervezünk kirándulásokat.
A több mint 60 tagot számláló klub egyre több hölgyet vonz tagjai közé. Ennek okáról Kovácsné Kiss Andreát kérdeztük.
- Én azért csatlakoztam, mert szeretem a borokat. Kedvenceim a fehér muskotályok és a vörös, édes borok. Emellett vonzott, hogy nagyon jó társaság alakult ki a klubban.
-A hölgyek viszonya mennyiben másabb a borhoz, mint a férfiaké?
-Úgy gondolom, hogy a hölgyek – mint minden más területen – ínyencebbek és kritikusabbak. Sokkal fontosabbnak tartják a minőséget.
- Azt mondják, a bor megoldja a nyelvet. Hogyan zajlik a pletykálkodás borozgatás közben?
- Nem azért vagyunk itt, hogy a másikat kibeszéljük. Meg sem fordul az emberek fejében a pletyka. Olyan borbarátok vannak együtt, akiket sokkal jobban érdekel a borászat, az, hogy hogyan művelik a szőlőt, hogyan kezelik a bort, mitől lesz kellemes illata, íze, aromája.
H. S.