Helyi hírek 2014. július 29. 12:35 Forrás: baon.hu

Istent dicsőíti a pusztaságban

Istent dicsőíti a pusztaságban
Háromszoros ünnepet ültek vasárnap Bugac-Alsómonostoron. Az templom építésének 75 éves évfordulójára és annak védőszentjére, Szent Annára emlékeztek. A jeles évfordulóra kívülről felújított templomot dr. Bábel Balázs a búcsúi szentmise keretében szentelte meg.



- A felújított templom olyan, mint egy kis ékszerdoboz. Olyanná vált, mint egy tanyai katedrális, amely Istent dicsőíti a pusztaságban - fogalmazott szentbeszédében dr. Bábel Balázs. Az érsek elmondta, a Bugac-alsómonostori templom a helybeliek adományából 75 évvel ezelőtt épült fel és Szent Anna tiszteletére 1939. október 8-án Kovács Sándor pápai prelátus szentelte fel.

- Szent Anna Jézus nagyanyja volt, aki sok tanúságot jelent számunkra. Az ember életében eljön az az időszak, amikor elkezd érdeklődni az ősei iránt. Fontossá válik számunka, hogy kik voltak az őseink. Mert akinek nincs múltja, annak nincs igazi jelene sem – hangsúlyozta a főpásztor. Prédikációjában kiemelte, Jézus életében is fontos szerepet töltött be anyja és nagyanyja.

- Ha megnézzük az evangélium nő alakjait, akkor azt látjuk, hogy a nők mindig pozitív szereplők. Teljes emancipációt élveznek az evangéliumban. Jézus számos példabeszédében pozitív képet mutatott az asszonyokról, hiszen benne élnek az anyjáról és a nagyjáról alkotott pozitív emlékképek. A nők mind a hétköznapjainkban, mind az ünnepeinkben valamiképpen Isten országát testesítik meg. Ma is példaként lehetne állítani a családjáért dolgozó, a szegénységében sem elkeseredett asszonyt, aki imádságával, kiállásával a családjáért küzd - hangsúlyozta dr. Bábel Balázs.

Ugyanakkor a főpásztor arról is beszélt, hogy a hit továbbadásában mindig nagy szerepe volt a nagyszülőknek. - Olyan kort hagytunk magunk mögött, amikor egy teljes nemzedék nőtt fel úgy, hogy nem részesülhetett erkölcstani oktatásban. Az értékeket az ősök mentették át a későbbi nemzedékeknek. A mai időkben is sok feladata van a nagyszülőknek. Ne feledkezzenek el arról, hogy jó példát mutassanak, és hogy imádkozzanak gyermekeikért, unokáikért. Ha pedig alkalom adódik rá, segítsék őket a hit megélésében - mondta zárszavában az érsek.

Fotó: Vajda Piroska

Kövessen minket a Facebookon is!