Kiemelt figyelmet fordít a város a közutak fejlesztésére
Az aszfaltburkolat mellett a vízelvezető árkokat is megépítették, a szegélyt pedig dolomit kővel töltötték fel a közlekedők biztonsága érdekében. Az Arató utca is végig járhatóvá vált az ott élők megelégedettségére. Mindkét beruházásnál ügyeltek arra is, hogy az aszfaltozás előtt az út alatt lévő közművek is rendben legyenek – mondta el az átadáskor Csányi József polgármester.
Idén a város egymilliárd forintot költött beruházásra, ebből mintegy 400 milliót útépítésre. A most átadott útszakaszok kivitelezési költsége több mint 90 millió forint volt.
– A város közútjaink felújítása hangsúlyosan szerepelt a 2015-ben meghirdetett Félegyháza újjáépül programban. Ennek a vállalásnak szeretnénk is megfelelni úgy, hogy nemcsak a városközponti utakat gondozzuk,hanem valamennyi városrész közlekedési útvonalait, és természetesen a külterületekre is gondot fordítunk. 2017-ben a Dessewffy, idén a Nefelejcs utca újult meg teljes hosszában, illetve most a Kiskun utca 2016-ban megkezdett munkálatai is befejeződtek. A Csólyosi út aszfaltozása is elérte az elkerülő utat, megsegítve ezzel sok külterületen élő ember mindennapjait.
Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy még számos feladat van. Vannak még a városban aszfaltozatlan utcák, köztük olyanok is, ahol már az útalap elkészült. Ezeket is igyekszünk minél előbb szilárd burkolattal ellátni – tette hozzá Csányi József.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton