Közügyek, kérdések, javaslatok Lezsák Sándor fogadóóráján
A mintegy két órás fogadóórán Kiskunfélegyháza mellett Fülöpjakabról, Kömpöcről, Csólyospálosról és Orgoványról is érkeztek lakosok, akik a négyszemközti beszélgetés során személyes problémákkal, közéleti ügyekkel, javaslatokkal keresték fel a képviselőt, és kérték közreműködését felvázolt ügyeik megoldásában.
Horváth Gábor, a körzet önkormányzati képviselője bemutatta Lezsák Sándornak a kis-kecskeméti iskola fejlesztési koncepcióját, közösségi térré alakításának tervét, valamint áttekintették Aranyhegy fejlesztési lehetőségeit is.
A fogadóórát követően Lezsák Sándor elmondta: a választókerület polgármesteri hivatalai mellett gyakran tart fogadóórát a települések külterületi részein is – most Aranyhegyen –, ezzel érzékeltetve, hogy a tanyán, külterületi tanyaközpontokban lakók véleménye, gondjai, javaslatai ugyanolyan fontosak úgy számára, mint az adott település, a választókerület és hazánk döntéshozói számára is.