Kitüntetéssel ismerték el a város közbiztonságáért végzett két évtizedes munkáját
Képgaléria
Dr. Patak Sándorral, a rendőrség második emeleti irodájában találkoztunk, amelynek eléréséhez egy kisebb labirintuson keresztül lehet eljutni. Lehet, hogy ide nem szívesen jönnek fel az emberek, jegyeztem meg. De igen, mert mindenki tudja, hogy nálam mindenki megkapja a segítséget, válaszolta felvetésemre.
– Árulja el, mi volt az, ami önt ehhez a hivatáshoz vonzotta.
– Amikor a Móra gimnáziumban végeztem, én is abban a csapdában voltam, mint az akkori fiatalok többsége. Nem igazán tudtam, hogy merre tovább. 1996-ban még nem volt annyira sok jelentkező a rendőri pályára. Végül egy hirdetés nyomán a rendészeti szakközépiskolába jelentkeztem. Szerettem akkor is közösségi emberként dolgozni a környezetemben, és belevágtam. A rendőri munkáról előtte kifaggattam lakóhelyem, Tiszaalpár körzeti megbízottját, aki meggyőzött döntésem helyességéről. Így kezdődött. Az iskolában jól éreztem magam, igaz, azt még nem tudtam, hogy mit hoz a gyakorlat, de jó volt a közösség, érdekes dolgokat tanultunk. Ezt követően Félegyházán töltöttem gyakorlati időmet. Először járőrszolgálatot láttam el. Az is tetszett, és az évek során a gyakorlat megerősítette, hogy jó döntés volt ezt a pályát választani. Így ebben az irányban képeztem magam tovább, és itt dolgozom ma is.
– Említette, hogy a kezdetekkor is közéleti ember volt. Tudomásom szerint a munkáján kívül ma is vállal ilyen szerepet.
– Igen. Középiskolás koromban kezdtem el focizni és a kötődés a mai napig megmaradt. Amikor iskoláimat befejeztem, megkeresett Parádi László, a tiszaalpári labdarúgó klub elnöke, hogy szüksége lenne segítő kezekre, és én szívesen melléálltam, vezetőségi tagként szervezem az egyesület életét.
– Család, gyerekek?
– Szerencsére párhuzamosan minden rendben zajlik az életemben. Kiegyensúlyozottan élünk a feleségemmel és örömmel neveljük egy éves kisfiunkat. Reméljük, hogy hamarosan érkezik még újabb utód is.
– A rendőri munka nagyon sok időt vesz igénybe. Jól viseli ezt a család?
– Szó mi szó, néha szokta jelezni a párom, hogy már túl sokat foglalkozok a munkával. Tény, hogy néha óhatatlanul is hazaviszem magammal. Próbálom én a problémákat a munkahelyen megoldani és a stresszhelyzeteket levezetni, de bizony ez nem mindig sikerül. Mindenesetre a családi környezetem mindig segít a megnyugvásban. A kisfiam egy energiabomba, együttlétünk mindig feltöltődést jelent számomra.
– Két évtizede dolgozik rendőrként. Szereti ezt a munkát?
– Bizton állíthatom, hogy szeretem, annak ellenére is, hogy természetesen vannak árnyoldalai, és a rendőrség megítélése is folyamatosan változik. A negatív élmények mellett sok pozitív visszajelzést, biztatást kapok, ezért úgy érzem, hogy van értelme a munkámnak. Úgy tapasztalom, hogy Félegyháza közbiztonsága – sok más településsel is egybevetve – rendben van. Természetesen mindig vannak felmerülő problémák, de kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy azokkal a kérdésekkel foglalkozzunk elsősorban, amelyek az itt élőket foglalkoztatják, érintik.
– A rendészeti osztályon milyen ügyek a leggyakoribbak?
– Vannak örök kategóriák. Ezek a vagyon elleni jogsértések, betöréses lopások. Szerencsére az elmúlt időszakban ezek száma csökkent. De mindig jönnek új jelenségek. Mostanában a fiatalokkal küzdünk, akik néha más értékek mentén élik életüket. Nem akarom én bántani őket, de az biztos, hogy egy kicsit lazábban veszik az életet. Kicsit könnyebben eleresztik a hangjukat, bandázásukkal zavarják a környezetüket. Nem feltétlenül azért, mert rosszat akarnak, de ők másként szocializálódtak, más az életvitelük. A másik probléma, hogy szinte megállíthatatlanul terjed a kábítószer és alkoholfogyasztás. Ez fiatalokra és idősekre egyaránt jellemző. Ebből adódik, hogy tudatmódosító szerek használata után is kocsiba ülnek, gyakran keverednek dulakodásba, verekedésbe. A közlekedésben persze a legtöbb problémát a gyorshajtás okozza. A gyalogos-átkelőhelyeken nem adják meg mindig az elsőbbséget, sokan nem használják a biztonsági övet sem. Ezeknek a problémáknak a megoldására fokozott figyelmet fordítunk a mindennapi munkánkban.
H. S.
