Helyi hírek 2014. július 30. 17:22

Korondon lépnek fel a Vasárnapi fiúk

Képgaléria
Korondon lépnek fel a Vasárnapi fiúk
Korondon, Kiskunfélegyháza testvértelepülésén, az Árcsói fazekasvásáron lépnek fel augusztus 9-én és 10-én a Vasárnapi fiúk. A székely fazekasközpont rendezvényére Katona Mihály polgármester hívta meg az együttest, miután megismerkedett zenéjükkel. A zenekar csellósa, Dóbiás Péter, Félegyháza ismert zenetanára. A Vasárnapi fiúk megtiszteltetésnek tartják a meghívást.

Hogy miért épp a Vasárnapi fiúk nevet vette fel a zenekar, arról így nyilatkozott Dudás László zenekarvezető:

Testvéreimmel, Róberttel a billentyűssel és Tamással, a dobossal alapítottuk a zenekart. Hiányzott még a basszus, vagy a csellós. Egy templomi előadáson találkoztunk Dóbiás Péterrel, aki akkor a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarban csellózott. Megtetszett a játéka, meghívtuk a bandába és annak ellenére, hogy klasszikus zenével foglalkozott, szerencsére elfogadta a felkérést. Hihető, vagy nem, én és a testvéreim mindannyian vasárnap születtünk. Amikor rákérdeztünk Péter születésének napjára, kiderült, hogy ő is. Innentől nem volt kétséges, hogy a csapat neve – divatos, vagy nem – Vasárnapi fiúk lesz.

- Hogyan határozzátok meg a stílusotokat?

- Mi úgy fogalmazzuk meg, hogy balladisztikus rock, alternatív irány, annak is az akusztikus vonulata.

- Zenéteket hallgatva a Republic jut az ember eszébe.

- Ez igaz. Közel áll hozzánk a zenéjük, de főleg Cipő, és az ő emberi stílusa.

- Kinek, kiknek szól a zenétek?

- Az eddigi koncertjeink azt bizonyítják, hogy korhatár nélkül, óvodásoktól a felnőttekig, mindenkit meg tudunk szólítani számainkkal.

- Fiatal zenekar vagytok. Terveitek?

- Szeretnénk országos ismertséget elérni, havonta legalább két nagyobb koncertet tartani, jövőre pedig megjelentetni a második lemezünket.

A Vasárnapi fiúk koncertje a XXXVII. korondi fazekasvásáron augusztus 9-10-én 21 órakor kezdődik a központi színpadon.

H. S.
 

Kövessen minket a Facebookon is!