Program 2014. július 31. 13:15

Könyvbemutató

Könyvbemutató
Megjelent Szász András kiskunfélegyházi író, publicista, fotós új könyve, Égbe szálló fohászok címmel. Az imádságos könyv bemutatójára 2014. augusztus 3-án, vasárnap, a fél 11-es szentmise után kerül sor a kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony Templomban.

Bevezetőt és köszöntőt mond Talapka István apát, főplébános. A könyvet és a szerzőt dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke mutatja be, aki a 124 oldalas, kemény borítójú, színes képekkel gazdagon illusztrált kiadvány ajánlóját is írta. A kötet voltaképpen gyűjtemény, melynek különlegességét az adja, hogy kizárólag a kiskunfélegyházi katolikus közösség legnépszerűbb imáit és egyházi énekeit tartalmazza – százötven évre visszamenőleg!


Alapjául az a több szatyornyi – családi ereklyeként féltve őrzött – régi imádságos és énekeskönyv szolgált, melyeket a templomi felhívásra a félegyházi hívek bocsátottak az író rendelkezésére. A használattól elrongyolódott könyvek, bibliák némelyike a két világháború hadszíntereit is megjárta, túlélve a viszontagságokat. Mindez annak a bizonyítéka, hogy elődeink fontosnak tartották az imádkozást. Híres festők festményeivel, metszeteivel illusztrált imakönyvet nagyon sokan készítettek, és készítenek napjainkban is. Ebben a könyvben egyetlen reprodukció sincs. Annál több virág, pillangó, napkelte, napnyugta, tavasz, nyár, ősz és tél, egyszóval minden, ami Isten teremtette gyönyörű világunk része.

A kötet a helyszínen megvásárolható és dedikáltatható.
 

Kövessen minket a Facebookon is!