Helyi hírek 2014. július 31. 15:30 Forrás: MTI - met.hu

Viharkárok országszerte

Képgaléria
Viharkárok országszerte
Országszerte több mint száz helyszínre riasztották a tűzoltókat a szerda délután kezdődött viharos időjárás okozta károk miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Hajdu Márton elmondta: jellemzően az ország nyugati felében okozott problémát a viharos időjárás. A bejelentések többsége Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett. Elsősorban a hirtelen lezúduló jelentős csapadék, kisebb mértékben a viharos erősségű szél okozott problémát. Veszprém megyében villámcsapás következtében egy ember megsérült.

A viharos idő 27 ingatlanban okozott kárt. Vas megyében hat településen homokzsákokkal kellett megvédeni a lakóházakat. Több helyen kidőlt fák és leszakadt ágak zárták el az utakat, egy helyen villanyoszlop dőlt az útra. Kőszeg és Kőszegfalva között a vasúti töltést is alámosta a víz - fejtette ki a szóvivő.

Bács-Kiskun megyéből különösebb kárt okozó eseményről nem érkezett hír.

A meteorológiai szolgálat jelentése szerint délután a Dunántúlon is egyre többfelé várható zivatar. Késő este az Alföldet dél felől újabb zivatarzóna éri el. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás (akár 60 milliméternél is több esővel), helyenként jégeső és viharos széllökés társulhat. Heves zivatargócokban nagyméretű (akár 4 centiméter átmérőjű) jég és akár 90 kilométer/óránál erősebb szélroham is előfordulhat.

Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Pest megyében, valamint Budapesten a felhőszakadás miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Ezeken a területeken egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső hullhat. Ezek közül Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Tolna és Pest megyében, valamint Budapesten a várható heves zivatarok miatt szintén másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Képek: A zivatarláncok csapadékzónájának vonulása július 30-án 19.10 és július 31-e 01.00 óra között, villámtérképek és a nyugati országrészt elért felhőzet kompozit képe az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján.
 

Kövessen minket a Facebookon is!