Titkok a levéltárból - A dajkaságról

Ma már szinte csak szépirodalmi olvasmányaink alapján tudjuk elképzelni, hogy mit is takarhatott a 19. században a „szoptatós dajka” és a „szárazdajka” kifejezés. A saját csecsemőjüket szoptatni nem tudó, vagy nem akaró anyák, amennyiben meg tudták fizetni ezt a szolgáltatást, „tápanyát”, más néven szoptatós dajkát fogadtak gyermekük mellé, illetve bizonyos esetekben a gyermeket adták ki dajkaságba. A gyermeket ápoló, rá felvigyázó, de őt nem szoptató gondozónőt hívták szárazdajkának.

Bármennyire is furcsa lehet ez ma számunkra, de a dajkaság intézményét csak 1876-ban szabályozták először. A vonatkozó törvény értelmében Kiskunfélegyháza akkori főhatósága, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közgyűlése 1889-ben alkotott a dajkaságra vonatkozóan szabályrendeletet. Ekkor rendelték el a szülőanya és a tápanya közti szerződés kötelező megkötését, a szoptatós dajka személyes adatainak felvételét, valamint az ő és környezete orvosi vizsgálatát.

A szabályrendelet általában a dajkaságba kiadott csecsemők esetével számolt, kimondta ugyanis, hogy „minden nő szoptatásra sajátján kívül csak egy csecsemőt, száraz dajkálásra vállalkozó pedig legfeljebb kettőt fogadhat el. Hat hónapnál fiatalabb csecsemőt szárazon nevelni általában tilos.” A dajkasági szerződés megkötésekor felvett jegyzőkönyvben rögzítették a szülőanya tartózkodási adatait is, hogy a gyermek után a dajkának járó „tápdíjak pontos fizetése biztosíttassék és a szülőanya a hatóság által feltalálható legyen”.

A dajkálásba adott gyermek tápdíját a szülők, az ő vagyontalanságuk esetén az illetőségi községük tartozott megfizetni. A korábbi időszak tarthatatlan viszonyaira következtethetünk a szabályrendelet azon a pontjaiból, amelyek a „szolgáltatás” elégtelensége miatti szankciókat taglalták. A szoptatós dajkától bevonták az engedélyt, ha kétszeri bírságolás után sem gondozta kellően a gyermeket. A tápanya bánásmódját és a kisdedek táplálását a városi orvos és a szülésznő is rendszeresen ellenőrizte, többek között azt is vizsgálták, hogy a dajka nem adott-e a gyermekeknek orvosi rendelet nélkül altató-, vagy kábítószereket. Pénzbírság terhe mellett tiltva volt továbbá a „czuczli” alkalmazása is, azaz „vízbe vagy tejbe áztatott kenyeret rongyba kötni s azt a gyermek szoptatására használni.”

A csecsemők számára adható modern tápszerek és bébiételek 20. századi elterjedése visszaszorította a dajkaság – mai szemmel nézve egyáltalán nem gyermekbarát – intézményét.

Ónodi Márta

Kövessen minket a Facebookon is!