Óvodások rajzaival díszített pólókban futnak a szilveszteri futás résztvevői
A sajtótájékoztatón Balla László elmondta, hogy évről évre nő azoknak a száma, akik egy kis futással készülnek fel az óév búcsúztatására. A szilveszteri futást a város támogatásával idén már a 27. alkalommal rendezik meg. Az elmúlt évben egy új motiváció is megjelent a versenyen, a jótékonyság. A futók hozzájárulásának köszönhetően a Göllesz Viktor Általános Iskolát 205 ezer forint – sporteszközök vásárlására fordítható – összeggel támogatták.
Az idei találkozó is jótékony célt tűzött ki, amelyet vállalkozók is támogatnak. A Dél 100 Kft. például 600 pólót ajánlott fel, amelyekből minden induló kap egyet. De ez nem egy szimpla póló lesz, mert a futóversenyhez kapcsolódik az óvodásoknak kiírt rajzpályázat is. A legszebb rajzok díszítik majd a sportolók mezeit az év utolsó napján.
A szilveszteri futásra a legkisebbek ingyen nevezhetnek, a 10 év felettiek nevezési díja 500 forint lesz. A nevezési díjakból összegyűlt összeget a futóklub átadja az összevont óvodák igazgatóságának, hogy abból sportszereket vásárolhassanak – tette hozzá az alpolgármester.