Egészségügy 2018. október 25. 16:00 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Munkahelyi elsősegélynyújtó képzés

Munkahelyi elsősegélynyújtó képzés
Munkahelyi elsősegélynyújtó képzést szervez a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara megyei vállalkozások képviselői számára. A tanfolyam november 8-án, csütörtökön 10 és 16 óra között lesz az iparkamara székházában (6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.).

Bármelyik munkahelyen előfordulhat, hogy valamelyik munkavállaló rosszul lesz, esetleg kisebb vagy komolyabb baleset éri. A szakszerű, hatékony elsősegélynyújtás feltétele, hogy képzett elsősegélynyújtó adja az első segélynyújtást, így a mentők megérkezéséig, az első orvosi ellátásig akár életet menthet a begyakorlott mozdulatsorokkal. Az alábbi hatályos jogszabályok alapján a munkáltatók kötelesek képzett elsősegélynyújtókat kijelölni, foglalkoztatni.

A „munkavédelemről” szóló 1993.évi XCIII. törvény értelmében (46. §) a munkahelyen – jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munkavégzésből és a munkakörnyezetből származó hatások és egészségkárosító kóroki tényezők figyelembevételével, valamint a munka szervezésének megfelelően – biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.

A „munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről” 3/2002. (II. 8.) SZCSM–EüM együttes rendelet értelmében minden munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően, a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani.

Oktatók: 
Dr. Augusztin Gábor (kardiológus, belgyógyász, foglalkozás egészségügyi szakorvos (elmélet)
Dr. Lódi Brigitta (család- és foglalkozás-egészségügyi szakorvos, BLS instruktor (gyakorlat)

Létszám: maximum 12 fő, igény esetén új időpontban is meghirdetik az oktatást.

A jelentkezési lapot legkésőbb november 5-éig kell visszaküldeni a [email protected] email címre. Bővebb tájékoztatás a 76/501-102-es telefononszámon kérhető.

A jelentkezési lap innen tölthető le. 


A képzés témái:  
 

Elmélet

Gyakorlat

  • Az elsősegélynyújtás jelentősége
  •  A „Biztonsági adatlap” tartalma és fontossága
  • A baleseti helyszín felmérése
  •  Alapvető anatómiai ismeretek (légzés, keringés)
  • Légút biztosítás  
  • A vérzések típusai, a vérzéscsillapítás módjai
  • Sérülések típusai és ellátásuk.
  • A kötések típusai, felhelyezésük.
  • A belgyógyászati típusú betegek ellátása (szívbetegek, cukorbetegség)
  • Elektromos áramütött ellátása
  • Vegyi sérülések ellátása
  • A sebészeti típusú betegek ellátása

 

  • Égési, fagyási sérült ellátása
  • A törések típusai. A törések helyszíni ellátása, a sérült szállítása.
  • A sérültek elhelyezése, stabil oldalfekvés.
  • Az idegrendszeri betegek ellátása (stroke, epilepszia)
  • Éber és eszméletlen sérült ellátása.
  • Újraélesztés szükségességének megállapítása, módja.
  • A munkahely speciális kóroki tényezői szerinti elsősegély nyújtási ismeretek.
  • Az automata defibrillátor használata (AED)
  • Szaksegély igénybe vétele (orvos, mentő értesítése)
  • A mentő szakszerű hívása
  • Tájékozódó betegvizsgálat (eszmélet, légzés, keringés, sérülés, törés)
  • A sérült elhelyezése, fektetése
  • Kötések felhelyezése
  • Törések rögzítése
  • A sérült szállítása
  • Eszméleten lévő és eszméletlen sérült ellátása, elhelyezése
  • Stabil oldalfekvés
  • Újraélesztés gyakorlása „AMBU”- babán 
  • Automata defibrillátor alkalmazása a gyakorlatban
     

 

Kövessen minket a Facebookon is!