Kultúra 2018. október 24. 13:00

Léleksimogató tárogató

Képgaléria
Léleksimogató tárogató
A szezonzáró Hattyúkerti Zenés Esték hangulata írásra késztette olvasónkat, aki élményét velünk is megosztotta az alábbi sorokkal. Ezúton is köszönjük a beszámolót.

Nyarat idéző szeptember végi est. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár átriumának széksorain félegyháziak és más városból, sőt külföldről érkezett vendégek foglalnak helyet. Koncertre gyűlt össze a népes közönség. A Hattyúkerti Zenés Esték szezonzáró rendezvényét „Léleksimogató tárogató” címmel hirdette meg a városi könyvtár.

Az intim tér légkörét a várakozás hangulata hatja át. Az egyik emeleti ablakból hamarosan felhangzik/felsír a tárogató hangja, a dallam jelzi a hangverseny kezdetét. A hangszer semmihez nem fogható hangulatot teremt. Egy szakavatott méltatója szerint olyan a hangja, mintha gyöngyszemek gurulnának bársonyon.

A magyar lélek hangszereként is emlegetik. Sajátos mitológiája összefügg azzal, hogy történelmünk során az ellenállás jelképévé vált, sorsa a mellőzés, sőt üldöztetés volt, rebellis hangszernek tartotta a mindenkori hatalom.

Az est előadója kronológiai sorrendben idézi fel a hangszer fejlődésének állomásait és változó népszerűségének korszakait-- a Rákóczi szabadságharctól napjainkig.

Összekötő szövegéből nem hiányzik a szakszerűség és a személyes hang sem. A hangszerhez családi hagyomány okán is kötődik. Érzelmekről, emlékekről is vall az előadó: a dédnagyapa kedvenc dallamának felhangzása a műsor egyik érzelmi csúcspontja.

Az előadóművész kitűnő érzékkel állította össze műsorát, tudatosan figyelve az előadott számok által kiváltott érzelmekre, a hallgatók várható reakcióira is. A Rákóczi búcsúja, a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország dallamai is felcsendülnek.

A jól ismert, népszerű dallamok tudatos elhelyezése meghatározza a műsor hangulatának ívét.

A mintegy 50 perces előadás során hibátlanul tiszta hangok töltik be a teret, nincs egyetlen tévedés, egy félrecsúszott hang sem. A technikai tudás mellett az előadó személyisége is része a sikernek.  A tiszta, őszinte lélek megnyilvánulása átütő erejű, ezt érzékeli és értékeli a közönség.

A hallgatóság, az előadó ugyanazon a hullámhosszon vannak, ugyanazok az érzelmek szólalnak meg, és megtörténik a csoda, ami minden művészet célja és mértéke: a katarzis.

A koncert előadója, dr. Tóth Ákos közgazdász, aki hangszerének is kiváló mestere. Koncertje, előadóestje elérte célját. A zene hangjai generációk és korok között ívelve jelentettek szívet-lelket melengető élményt a jelenlévőknek.


 

Kövessen minket a Facebookon is!