Akinek élete részévé vált a szervezés
Képgaléria
– Félegyházán, ha kulturális területen történik valami, te ott vagy. Honnan ez az ambíció? Örökölted, ilyenné formálódott a természeted?
– Szerintem lehet, hogy örökölt dolog is. Nagyapám volt az első mozigépész Kiskunfélegyházán és kistérségében. Tehát a családban benne van ez a véna. Valahogy én is belekeveredtem ebbe a történetbe, és már életem részévé vált a szervezés, a nyüzsgés.
– Hogyan választod ki, azt, hogy milyen közösségi rendezvényhez kapcsolódsz, vagy éppen kezdeményezője leszel?
– Van mindenre példa. Azt kell mondanom, hogy legtöbbször megtaláltak ezek a dolgok. Mindig nagyon jó emberek vettek körül, és nagyon jó ügyek találtak meg. A teljesség igénye nélkül néhány nevet is mondanom kell, köztük volt Kovács- Csonka Szilvia, Kasza Ákos, Fekete László, a Holló László Képzőművész Kör, és mindemellett rengeteg szervezet és egyesület. Most megkaptam ezt a megyei díjat, de ezt nem én egyedül kaptam, hanem általam azok a közösségek is, akikkel együttműködtem, akik segítettek. A munkában velük együtt tudtam kiteljesedni.
– Mi az, ami miatt téged érdemes megtalálni? Együtt tudsz működni minden korosztállyal?
– Nem vagyok egyszerű természet, de egyvalamit tudnak az emberek, hogy egyenes és őszinte vagyok: ez a legfőbb erényem. Amit kigondolunk, kitalálunk, azt maximálisan végigvisszük, és teljesítjük vállalásainkat.
– Mindemellett képzőművészeti ambícióid is vannak. Faragod a fát, hogy alkotásokkal gyönyörködtess egy-egy tárlaton.
– Soha nem – a legrészegebb pillanatomban sem – neveztem magam faszobrásznak. Maximum hobbi szintű fafaragónak. Ez a fafaragás vezetett oda, hogy megszületett a Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás. Ez olyan jól sikerült, hogy hosszú rendezvénysorozattá nőtte ki magát a Móra Ferenc Művelődési Központtal karöltve. Ez volt a kezdet.
– A szabadtéri kiállítás a megyében és az országban több helyen is megjelent.
– Igen. Megrendeztük Kecskeméten, Kapolcson, a Művészetek völgyében két alkalommal, de ott voltunk Baján, a főtér avatásán is. Kaptunk meghívást a Hetedhét Fesztiválra, tehát elmondható, hogy sok helyen megmutathattuk magunkat, és szerénytelenül mondhatom, hogy mindenütt jó volt a kiállításunk fogadtatása.
– Rengeteg dologgal foglalkoztál. Mi az, ami legközelebb áll a szívedhez?
– Nehéz ezt megmondani, mert több dolog van közel a szívemhez. Nyilván a kiállításrendezés nagyon magával ragad. De 2006-ban, a Nimród vére című darab bemutatása is egy olyan gigászi méretű produkció volt, ami életem egyik legszebb pillanata. 375 négyzetméteres, 5 emeletes színpadrendszert építettünk a táncszínházzal közösen. Ezzel az előadással szerepeltünk a Kurultájon, és eljutottunk a Vajdaságba, Kikindára is. De ide tartozik a Valaki lakik a város alatt - avagy 485 lépés a koponyámban című kiállítás is, amelynek megnyitója előtt 52 napot töltöttem a művelődési központ pincerendszerében. Barátokkal együtt kitakarítottuk, megrendeztem a tárlatot, ami több mint 1000 látogatót vonzott egy éven keresztül. Ugyanilyen fontos számomra az ART-turka létrehozása is.
– Mit fizetnek ezért a rengeteg munkáért?
– Ezeknek a történeteknek kilencven százalékát teljesen ingyen és bérmentve végeztem társaimmal és segítőimmel együtt. Számomra inkább az a fontos, hogy ennek hozadékaként 6 évig dolgoztam a Cifra palotában kiállításépítőként, majd pedig az országjáró, első világháborús projektnek voltam részese a Nemzeti Múzeum szervezésében. Én szeretem a változatosságot, és e szerint is élek, dolgozok.
– Ez a munka rengeteg időt igényel. Hogyan viseli ezt a család?
– Erről ők tudnának igazán nyilatkozni. Mindenesetre a párom, amikor megismerkedtünk, tudta, hogy milyen életet élek, és ezt elfogadta. Máté fiam idén született húsvét másnapján. Nyilvánvaló, hogy a család ma már sokkal-sokkal több időt kér magának. Én is igyekszem úgy összehozni a dolgaimat, hogy mindenkinek jusson az időmből. Az biztos, hogy a családom nagyon elfogadó, amiért én nagyon hálás is vagyok.
– Ha Máté fiad felnövekedve olyan munkát, hivatást, életmódot választana mint te, ahhoz mit szólnál?
– Őszintén? Megpróbálnám arra felé terelni, hogy valami profitorientált alapokra fektesse az életét. Mert amit én csinálok, az nagyon szép, de nagyon illékony is. Az idézőjelbe tett siker nekünk 10-15 percig tart, utána „huss”, elszáll, s mire gyenge kritikával fűszerezve kezet rázunk szervezőtársainkkal, máris egy új rendezvény terveit szövögetjük.
H. S.
