Hogyan telik a nyár?
Éva (28) Istike (4)
Zömében munkával telt eddig is, ezután is, illetve Istike nyári szünetét kell valahogy megoldani, erre használjuk fel a szabadságot. Nyaralást az idén nem terveztünk, strandra járunk, biciklizünk, és Alpáron horgászunk.
Roberta (16)
Alaposan kipihenem az előző tanév fáradalmait, és előre rápihenek a következőre. Sokat olvasok, netezek, strandra járok, és rendszeresen sportolok is, például alkalmanként 2 kört lefutok a Honvéd pályán. Nyaralás helyett az idén kisebb kirándulásokat szerveztünk, és a hátralévő néhány napban is előfordulhat ilyesmi.
Éva (69) Máté (3,5)
A nyár az unokázásról szól. Mátéval játszóterekre járunk, sajnos némelyiken alig van játék. Sétálunk a parkokban, és mindjárt következik a palacsintasütés. Mindennap reggeltől délután 3-ig velem van, nekem ez a nyaralás. 1-2 napos kirándulásokon szeretnék részt venni, jó lenne, ha volna ilyen lehetőség.
János (46)
Nyaralás szóba sem jöhetett az idén. Szeretnénk felújítani a lakást, erre fordítjuk az időt és energiát. A városban mindennap teszünk egy sétát, vagy biciklizünk, fagyizunk és nézelődünk. Talán egy-két kirándulás – pl. az állatkertbe – vagy egy strandolás még belefér a nyárba. Patrik (15) Számítógépen szoktam játszani, anyának segítek, és futok a „lepukkant” sportpályán, vagy biciklizek. Egy hetet nyaraltam a sulival a Mátrában, és még a szakmai gyakorlatból hátravan 1 hét. Vivien (9) Játszással telik a nyár: babázással, tollaslabdázással, és nagyon szeretek olvasni is. Mindennap játszom a kutyával, és ha hagyja, akkor a macskával is, és megsimogatom a kiscsirkéket.
tli