Sport 2014. augusztus 2. 17:10 Forrás: baon.hu

Ismét zöld-fehérek ellen

Ismét zöld-fehérek ellen
A második fordulóban, ma este a Haladás lesz a Kecskeméti TE ellenfele, azaz ismét egy zöld-fehér csapat ellen bizonyíthatnak Bekő Balázs játékosai hazai pályán.

Az élvonalbeli labdarúgó mérkőzés 20.30-kor kezdődik a Széktói Stadionban, a Sport 1 csatorna közvetíti. A szombathelyiek szintén elveszítették első meccsüket, így nekik is nagyon fontos lenne a pontok begyűjtése.


A Haladás nyáron alaposan átalakult, hiszen Artner Tamásnak több alapembere távozását is meg kellett oldania.

A védelemből Guzmics Richárd és Predrag Bosnjak, a középpályáról Simon Ádám és Nagy Gábor is távozott, ők fontos láncszemei voltak az együttesnek. Ennek megfelelően a Haladás még korántsem zárta le az átigazolási szezont.

Bekő Balázs továbbra sem számíthat Marko Vukaszovics játékára, aki még mindig az előző szezon záró meccsén begyűjtött piros lapja miatt tölti eltiltását, a Pápa ellen azonban már ott lehet majd. A héten egy új igazolás bejelentésére is sor került, egy régi kedvenc tért vissza Kecskemétre Ivan Lovrics személyében. Lovrics már bekapcsolódott a csapat munkájába, hogy játszik-e, az már a szakmai stáb döntése. Bekő Balázs a többiekre jelen állás szerint számíthat, eltiltottak és sérültek sincsenek a keretben.

A múltban már több jó meccset is játszottak a csapatok, nem volt ritka, hogy öt gól szülessen ebben a párosításban. A Haladás egyetlen alkalommal tudott Kecskeméten nyerni, tavaly 1-1-es döntetlen lett a vége. A kecskemétiek vezető edzője, Bekő Balázs szerint a csapat bebizonyította a Fradi ellen, hogy megvan bennük a kellő erő, még ha a fordulópontból ezúttal rosszul is jöttek ki. A Haladás ellen sem számít könnyebb meccsre, ugyanis nincsenek nagy különbségek, a pillanatnyi lelkiállapot és forma dönthet. Az ehhez szükséges plusz reményei szerint bennük lesz meg.


Az OTP Bank Liga második fordulójának hétvégi televíziós mérkőzései:

Szombat: 

Sport 1 - 18.15: Nyíregyháza - MVM Paks,

20.30: Kecskeméti TE - Szombathelyi Haladás.


Vasárnap:

M1 - 16.25: Lombard Pápa Termál FC - Ferencváros.

Sport 2 - 18.15: Győri ETO FC - Budapest Honvéd,

20.30: Újpest FC - Diósgyőri VTK.
 

Kövessen minket a Facebookon is!