Halottainkra emlékeztünk

Ősz van, az elmúlás ideje. A természet is új ruhát ölt: elhervadnak a virágok, megsárgulnak, lehullanak a falevelek, lassan hidegebbre fordul az idő. Sok neves költőnk megénekelte ezt a bús-borongós hangulatot, mint például Juhász Gyula is Őszelő című versében: „… az elmúlás nem szomorú nekem már, és nem fájnak a hervadt levelek…”

Ahogy múlnak az évek, egyre többször találkozunk az elmúlással, szeretteink, barátaink elvesztésével. Ez mindenkiben fájdalmas tapasztalat. Túl kell élnünk. És emlékezni azokra, akik már csak gondolatainkban lehetnek velünk… Két szó, amit tudni kell az életről: megy tovább. Velünk, vagy nélkülünk. Csak azok halnak meg, akikre nem emlékszik senki.

Gyóni Gézának, az első világháborúban hősi halált halt, méltatlanul elfeledett költőnek a soraival emlékezünk:

„Halkabban járjon, aki él,
S dúdoljon csöndes éneket.
Messzi sírdombok fejinél
Ma ezer gyász-szobor mered.

Ezer menyasszony könnye hull,
S eztán már mindig sír szegény.
Mély sírban álomtalanul
Alszik ezer szép vőlegény.

Lányok, virágot szedjetek!
Díszítsétek a sírokat!
Nem lesz már vőlegényetek,
Ki oly szelíden simogat.

Mind hű volt, s pompás férfi mind,
Kikről legendát sző a tél.
Szemük a sírból ránk tekint:
Halkabban járjon, aki él.”

Fotók: LP - Kiskunfélegyháza, Alsótemető november 2-án, pénteken Halottak napján.