Rekordszámú jelentkezővel indult a verseny
E-mentorok, virtuális bankkártya és dupla főnyeremény – csak néhány újdonság az idén harmadik alkalommal induló 5letből jövő! játékos vállalkozói vetélkedő menetében. Az AIPA Nonprofit Kft. által 2016-ban életre hívott, középiskolásoknak szóló verseny mára már megyei lefedettségű, és a szervezők idén is számos innovatív újítással teszik még izgalmasabbá, szórakoztatóbbá és tartalmasabbá a november 6-án útjára indult játékot.
A versenyen 3 kiskunfélegyházi, 22 szegedi, 6 bajai, 3 kiskunhalasi és 21 kecskeméti csapat vesz részt. A program a diákokat a vállalkozói lét megismerésétől az ötletgenerálás fogásain és a tervek részletes kidolgozásán át – többféle üzleti modellt megismertetve – egészen a piacra lépésig vezeti el. Ugyancsak fontos szempont, hogy vállalkozói készségeiken kívül önismeretük és társas kompetenciáik, főként az együttműködési, prezentációs készségük, valamint pénzügyi kultúrájuk is fejlődjön.
A Moha Ház által összeállított szakmai tartalom alapján a verseny két (egy online és egy élő show-s) fordulóból áll idén is. A játékban 10-11. osztályos diákok 5 fős csapatai vehetnek részt, a jelentkezés online módon, a verseny számára létrehozott www.otletboljovo.hu oldalon történt. Az első internetes forduló idén 6 mérföldkőre (modulra) tagolódik, amelyek egymásra épülnek. Az egyes mérföldkövek teljesítéséhez a versenyzők számára írásos szakmai anyagokat, e-mentori és szakértői segítséget biztosítanak. A feladatok teljesítését a weboldalra történő feltöltést követően pontozással és szóban is értékelik a független szakértők. Az eredmény az egyes mérföldkövek lezárását követően jelenik meg a honlapon. Az első fordulón – amely előselejtező is egyben – az első 5 legmagasabb pontszámot elért csapat jut tovább és viszi magával a virtuális bankkártyáján megőrzött pénzt.
Az egyes mérföldkövek teljesítési határideje:
November 6. – november 21.
November 22. – december 5.
December 6. – december 20.
December 21. – 2019. január 13.
2019. január 14. – január 27.
Január 28. – február 12.
A második fordulóban (döntőben) a csapatok egy élő show keretében adnak számot kreativitásukról és felkészültségükről. A már kész üzleti terveket kell a finisbe jutott 5 csapatnak bemutatnia a – szintén vállalkozókból álló – szakmai zsűrinek, akik mint potenciális tőkebefektetők mérlegelik és pontozzák majd a prezentációkat. A győztes csapat jutalma pedig akár egy+egy millió forint is lehet, amit a virtuális cégük megvalósítására is fordíthatnak.