Helyi hírek 2018. november 9. 07:30

Kérdések és válaszok a közmeghallgatáson - videóval

Képgaléria
A közmeghallgatáson a legtöbb felszólaló a közlekedés rendjével, a lehetetlen parkolási helyzettel, a gyakori szabálytalanságokkal kapcsolatos problémák megoldását szorgalmazta. Volt, aki a közterületen randalírozók megfékezését kérte.

A felmerült problémákra válaszolva Csányi József polgármester elmondta, hogy ezek nem ismeretlenek a városvezetés előtt. Éppen ezért a rendőrséggel egyeztetve a jövőben a szabálytalan parkolást fokozottabban ellenőrzik és büntetik is. Eddig a közterület-felügyelők csak figyelmeztették azokat a gépkocsivezetőket, akik a forgalommal szemben, szabálytalanul, vagy zöldfelületen parkoltak, de az elkövetkező időszakban már büntetést szabnak ki a szabálytalankodókra. A randalírozók megfékezéséről elmondta, hogy a városban az elmúlt időszakban már látható volt, hogy az utcákon fokozottabb a rendőri jelenlét, és ez a jövőben is így lesz.

Egy idős hölgy azt kifogásolta, hogy a temetkezési vállalatot a Felsőtemetőbe költöztették a Jókai utcából, ezzel megszűnt az a tájékoztató felület is, ahol az elhunytakról, a temetések időpontjáról tájékozódni lehetett. Volt, aki a Kossuth utcai társasházak körüli zöldfelületek elhanyagoltságára panaszkodott. A Tanyasori úton lakók pedig utcájuk rendbetételét, portalanítását kérték, illetve kifogásolták, hogy gyakran akadozik a szemétszállítás.

A polgármester elmondta, hogy a városközpont felújítása során a központban méltó helyet biztosítanak az elhunytakról szóló értesítések kihelyezésére. A zöldfelületek karbantartásával kapcsolatosan kifejtette, hogy a város parkjainak közterületeinek karbantartása a városgazdálkodási intézmény feladata, amelyre az elmúlt időszakban nagy gondot fordítottak. A társasházakhoz tartozó zöldfelületek gondozása azonban az ott élők kötelezettsége még akkor is, ha ott zömmel idősek laknak.

A Tanyasori út lakónak felvetésére Csányi József elmondta, hogy a szemétszállítást megvizsgálják, és zavartalanná teszik. Az útfelújítással kapcsolatosan kifejtette, hogy a város minden évben komoly összegeket költ az útfelújításra. A gyűjtőutak kaptak elsőbbséget, de évente több másik utca is megújult. Ez a program tovább folytatódik, és remélhetőleg egy-két év múlva Félegyháza valamennyi utcája jól járható lesz.

Fotó: Fantoly Márton

A képviselő-testületi ülés és a közmeghallgatás első 11 percét műszaki hiba miatt nem tudtuk rögzíteni. Szíves elnézésüket kérjük!

 

Kövessen minket a Facebookon is!