Sport 2014. augusztus 3. 17:21

Bő egy hónap múlva indul a sakkcsapatbajnokság

Bő egy hónap múlva indul a sakkcsapatbajnokság
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Kiskunfélegyházi HTK sakkcsapata- osztályozó megvívása nélkül- az idei szezonban is az NBII Tóth László csoportjában szerepel majd. Az együttes az előző bajnokságban az utolsó helyen végzett, így mindenképpen erősítésre van szüksége a jobb eredmény eléréséhez. A Magyar Sakkszövetség augusztus 2-án tartotta meg a nemzeti bajnokságok sorsolását. E szerint a félegyháziak a Gyula ellen játsszák első mérkőzésüket.

A bajnoki szezon előtt augusztus 31-ig van lehetőségük a csapatoknak új játékosokat igazolni.

Emellett fontos még megemlíteni, hogy augusztus 11- 19. között idén is megrendezik Lakiteleken a Sakkozó Magyarok Világtalálkozóját, ami kiváló felkészülést nyújthat az idei bajnokságra, csakúgy mint az augusztus 30- 31. között Lajosmizsén megtartandó kétnapos „Lovass Imre Emlékverseny”, amely ugyancsak ÉLŐ-pontok megszerzésre ad lehetőséget.

 

NBII. Tóth László csoport

1. ford. 2014. 09. 07.

Kiskunfélegyházi HTK - Gyulai SE

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!