Kultúra 2018. november 15. 10:00

Bócsai malacságok

Képgaléria
Bócsai malacságok
Látványos programok és igazi disznótoros hangulat fogadta a VIII. Bócsatorra kilátogató vendégeket, november 10-én. A bócsai parkerdőben barátságos versenyben 15 sütő-főző csapat idézte fel a disznóvágás hagyományát.

Mint minden disznóvágás, a VIII. Bócsator is kora reggel és pálinkával indult. A versenyzők a jól felszerelt és stílusosan berendezett udvarokban egyszerre láttak munkához, ahol a böllérek jól megfent késével szemben egyik hízónak sem volt esélye.

A gyakorlott csapatok hamar szétbontották a sertéseket, s elkészült az ilyenkor kihagyhatatlan hagymás vér is. A katlanokban abalé gőzölgött, a sült hús csalogató illata és a házi pálinka íze igazi disznótoros hangulatot teremtett, felidézve ezzel egy olyan hagyományt, amely a magyar családokban évszázadok óta ünnepként van jelen.

– Gasztrokultúránk részét szolgálja a nyolcadik alkalommal megrendezett Bócsator, amelyre családi, baráti, munkahelyi közösségek díszes böllérudvarok felépítésével, már igen nagy számban érkeznek, s amellyel nem csak magunkat és az ideérkező vendégeket szórakozatjuk, de egyúttal településünket is bemutatjuk – nyilatkozta Szőke-Tóth Mihály polgármester.

A barátságos versenyen az egyéni ízlésnek és a különböző szokásoknak megfelelően készültek az étkek, amiket a nap folyamán szakmai zsűri értékelt. A házigazda Rákóczi Feri volt, aki a zenészekkel és néptáncosokkal együtt pezsgő, dinamikus hangulatot teremtett, majd este a jó Laci betyár szórakoztatta a vendégsereget.

K. G.

Fotó: Kiss Gabriella, Káposzta Lajos
 

Kövessen minket a Facebookon is!