Sport 2018. november 19. 09:00

A Hajdúböszörményi TE nyerte a rangadót

Képgaléria
A Hajdúböszörményi TE nyerte a rangadót
A bajnoki döntőt követően első alkalommal találkozott tétmérkőzésen a női futsal NB I. idei szezonjában az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC és a Hajdúböszörményi TE. A szuperrangadót az Astra a harmadik, míg a Hajdúböszörmény a negyedik helyről várhatta. Nagy tempóban kezdődött a mérkőzés, az első néhány perc gólzuhatagát követően 2-2-es állással fordultak a felek. A hajrát és a második félidőt a tavalyi bajnok Hajdúböszörmény bírta jobban erővel, az utolsó percekben fölényessé téve előnyét 6-2-re nyert.

Az elmúlt évek két legmeghatározóbb női futsal csapata nézett egymással farkasszemet a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban, november 18-án. A Dombó János vezette Astra jó formában várhatta az összecsapást, legutóbbi három bajnokiját megnyerte és a Magyar Kupában is továbbjutott. Az előző idény alapszakasz győztese és bajnoka ellenben a vártnál kicsit döcögősebben rajtolt, legutóbb 3-0-ra kikapott Tolnán.

A presztízsmérkőzés gyors gólváltással kezdődött, az Astra oldalán Sípos Lilla és Krascsenics Csilla, míg a Hajdúböszörményi TE részéről Tell Zsófia és Kota Gabriella talált be. (2-2)

Rangadóhoz méltóan mindkét kapu előtt sok helyzet alakult ki, az Astra némileg veszélyesebben játszva ezt követően csak kapufáig jutott, míg a vendéggárda legnagyobb lehetőségei rendbe célt tévesztettek, vagy elakadtak a kapusban.

A szünetig nem változott az állás, a második félidőt viszont a Hajdúböszörmény kezdte jobban, átvéve az irányítást jóval veszélyesebbé vált.

A fölény hamarosan góllá érett, az újabb vendég vezetés mind utólag kiderült döntőnek bizonyult. Az Astra még egy utolsó rohamot indított a pontszerzésért, de újabb találatot már nem ért el.

A mérkőzés sorsát a 32. percben Pádár Anita gólja pecsételte meg. 4-2-őt követően az utolsó percekben még két böszörményi találat született, így a vége fölényes lett. A különbség a játék képe alapján talán túlzónak mondható, az Astra tagjai fejben és fizikálisan is elfáradtak a hajrára.


Értékelés:

Dombó János (vezetőedző, Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC):

Az ellenfél minden gratulációt megérdemel, kihasználta a hibáinkat, amiket vétettünk. Rutinos, jó csapattal szemben maradtunk alul, a szellemi, fizikális fáradtságunkat megbüntette a Hajdúböszörmény. A második félidőben nem bírtuk az általunk diktált tempót, úgy érzem az első félidőben fölényben játszottunk, a helyzetek alapján talán vezethettünk volna. Végig loholtunk az eredmény után, de nem bírtuk a végét.


Női Futsal NB I. 7. ford., 11. 18.

Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC – Hajdúböszörményi TE 2-6 (2-2)

Gólszerzők: Sípos Lilla 2. p., Krascsenics Csilla 6. p., ill. Tell Zsófia 2. p., 24. p., Kota Gabriella 4. p., 36. p., Pádár Anita 32. p., Benkő Mónika 37. p.

 

1

 

AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC

6

5

1

0

25

5

20

16

4

 

2

 

WSH TOLNA-MÖZS

6

3

2

1

20

14

6

11

4.3

 

3

 

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE I.

6

3

2

1

19

14

5

11

4.2

 

4

 

ASTRA-HERBÁRIA KFHÁZA FC

6

3

1

2

24

20

4

10

4.2

 

5

 

GYULAI AMAZONOK

6

2

1

3

25

25

0

7

3.8

 

6

 

MISKOLCI VÉNUSZ

6

1

1

4

17

35

-18

4

3.7

 

7

 

TFSE 

6

0

0

6

12

29

-17

0

4

 


G. Z. 
 

Kövessen minket a Facebookon is!