Egyre többen a helyi rádiót hallgatják Félegyházán
Kiemelik, a “független helyi rádiók” átlaghallgatottsága idén minden negyedévben jelentősen magasabb volt, mint a hálózatban üzemelő Rádió 1-é. – Az a tény, hogy a független helyi rádiók a Rádió 1 hallgatóinak 160 százalékát érik el naponta, megerősíti üzleti stratégiánkat, valamint a portfóliónkban szereplő vidéki városi rádiók elismertségét. A hallgatottsági eredményeink pedig a hirdetők kampányai számára a lehető leghatékonyabb kommunikációt biztosítják a hazai rádiós piacon – hangsúlyozta Hanák Tamás, az RSH ügyvezető igazgatója.
– Az összesített rangsorban a 2018 szeptemberi adatok alapján tovább emelkedett rádiónk hallgatottsága is, a Rádió Smile kisközösségi rádióként megelőzött olyan nagyobb vételkörzetű, kereskedelmi rádiókat is, mint a kalocsai Korona rádió, a jászberényi Trió Fm vagy a dél balatont is lefedő Tamási Rádió – számolt be a friss adatok kapcsán Csőszi Viktor, a rádió ügyvezetője, aki hozzátette, hogy a helyi hallgatottsági mérés második fordulója októberben zajlott, ennek eredményei majd januárban lesznek elérhetőek, és bízik abban, hogy az emelkedés folytatódik.