Sport 2018. november 25. 17:30

Eredményes birkózó diákolimpia

Képgaléria
Eredményes birkózó diákolimpia
Idén a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban zajlott a Leány Diákolimpia Országos Döntő, ahol két korosztályban 60 egyesület 180 versenyzője mérte össze tudását. A hazai csapat nyolc fővel vágott neki a küzdelmeknek. Mindenki remek formában küzdött, nagyon szép sikereket értek el a lányok.

Ebben az évben közülük legkiválóbban Szabó Szonja teljesített, aki 13 éves, de a 14-15 évesek között tavasszal győzni tudott a Magyar Bajnokságon, majd a válogatókon kivívta a Serdülő Európa-bajnokságon való indulás jogát, ahol a középmezőnyben végzett. Tanulásban is az élen jár, ugyanis megkapta a Jó tanuló - Jó sportoló kitüntetést a tanév végén.

Ősszel tovább fejlődve, egy súlycsoporttal feljebb lépve feltette a koronát az idei sikereire. Hazai pályán szerezte meg pályafutása második diákolimpiai bajnoki címét a 46 kg-os súlycsoportban.

Ezüstéremből kettő jutott a hazaiaknak: a 37 kg-os Nagy Zita és a nagyon szépen fejlődő Tapodi Zsófia állhatott a dobogó második fokára a diák korcsoportban, a 65 kg-osok között.

Kiss Henrietta bronzérmet ért el harcos, tehetséges birkózással 56 kg-ban, míg a serdülő 66 kg-osok között Kiss Viktória negyedik lett.

Ketten lettek ötödikek: Bene Ivett a 34 kg és Páli Éva a 43 kg-osok között. Tapodi Rebeka 7. lett az 50 kg-os súlycsoportban.

Edzők: Ván Jenő, Szabó József és Kelemen András
 

Kövessen minket a Facebookon is!