Idejében kigyúrták a mézeskalács tésztát
Amint azt már sokan tapasztalták, nehéz összeegyeztetni az egészséges életmódot az ünnepi fogásokkal. Ha nem figyelünk oda, akkor a nem kívánt kilók is könnyedén felszaladhatnak, amelyek leküzdése a későbbiek során bosszúságot okozhat. Megfelelő körültekintéssel természetesen egyensúlyban tartható az ünnepi menü és az egészséges életvitel – tette hozzá Dorina.
– Hogyan készültök az ünnepekre?
– Egész évben igyekszünk odafigyelni az egészséges, tudatos táplálkozásra, mivel a testépítésben hobbi szinten is fontos a kinézet, az izomzat tónusossága és a viszonylag kevés zsírréteg. Noha, ez nem jelenti azt, hogy soha nem eszünk csokit, vagy süteményeket, de amikor lehetőségünk van rá, akkor én sütök egészséges alapanyagokból. Ugyanolyan finom sütit készítek, mint a kevésbé egészséges társaik és sokszor nem is tart a megvalósításuk 10 percnél tovább. A karácsony természetesen a kiadós ebédekről, vacsorákról, valamint az utánuk következő desszertekről szól. A szülők és a nagyszülők imádnak sürögni-forogni a konyhában és természetesen ilyenkor mi is eszünk a klasszikus ételekből, hiszen szeretettel tálalják elénk.
– Milyen ételek kerülnek az asztalra?
– Hetekkel karácsony előtt elkészítem az ünnepi süteményeket, a mézeskalácsot és a bejglit. Reform lisztet használok, ami diétába, életmódváltásba is beilleszthető, sokszor még finomabb is, mint a hagyományos társai. Előnye, hogy mire odaülünk a karácsonyi asztalhoz, már nem vagyunk kiéhezve a karácsonyi süteményekre, hiszen már hetek óta ezt esszük, így kordában tartjuk étvágyunkat.
– Hogyan tartjátok magatokat formában az ünnepek alatt?
– A sport mindkettőnk életében nagyon fontos, mentálisan és fizikailag is. Kikapcsol, és nem csak fizikai, hanem szellemi síkon is fittebbek és egészségesebbek vagyunk tőle. A látványos fejlődés - amit ezzel a sportággal el lehet érni - hihetetlen önbizalmat és magabiztosságot ad. Ez mindkettőnknek rendkívül fontos, igyekszünk fenntartani, az ünnepek alatt két napnál többet nem hagyunk ki az edzésekből. A karácsony ettől függetlenül a családról és az irántuk érzett szeretetről, háláról szól. Szerencsére nálunk még megvan ennek a hagyománya, így mi csak élvezzük a szeretetteljes légkört, ami körbe vesz. Inkább eggyel kiengedjük az övet a nadrágon.
G. Z.