Megismételte tavalyi jó eredményét a Kecskeméti Főiskola
Idén újabb 20 ponttal emelkedett a felsőoktatási ponthatár, vagyis alapképzésre legalább 260 pontra, felsőoktatási szakképzésre 220 pontra volt szükség a bejutáshoz. Ez alatt nem vehető fel egy jelentkező egyetlen felsőoktatási intézménybe se. A tényleges ponthatár intézményenként és szakonként változó, de a képzések jó részére már 260 ponttal be lehetett kerülni.
A Kecskeméti Főiskolára jelentkezők közül tavaly 835-en, most 843-an kapják meg a sikeres felvételiről szóló értesítést. A GAMF Karon némileg csökkent a felvettek száma, de a Kertészeti Főiskolai Karra és a Tanítóképző Főiskolai Karra is több elsőéves érkezik szeptembertől. Megfigyelhető, hogy jelentősen nőtt a diplomát nem adó felsőoktatási szakképzésre felvettek száma. Tavaly 89-en, idén 179-en nyertek felvételt erre a képzéstípusra. Sok esetben itt még magasabb is a ponthatár, ill. az átlagpontszám, mint az alapképzésben, ami annak köszönhető, hogy a felvételi során az érettségi eredmények közül a két legjobban sikerült tantárgy eredményét veszik figyelembe, míg az alapképzésnél megadott tárgyakból kell jól teljesíteni. A Kertészeti Főiskolai Kar szeptembertől már két mesterképzéssel rendelkezik, a kertészmérnöki és a vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzés 21 fős keretszámát könnyedén feltöltötték.
A főiskola alapképzéseire már 260 ponttal be lehetett jutni, bár a jelentkezők átlagpontszáma szinte mindenhol 300 pont felett van. Az óvodapedagógus önköltséges levelező szakon például 454, a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki önköltséges levelező szakon 428 pont volt a jelentkezők átlagpontszáma. A mérnökinformatikus, a csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint az ifjúságsegítő felsőoktatási szakképzésekben kellett néhány ponttal többet szerezni, mint a 220 pontos bejutási határ, de az átlagpontszámok a felsőoktatási szakképzéseknél is jóval meghaladták a bejutási küszöböt. Az is jellemző tendencia, hogy tovább csökkent az önköltséges képzésre jelentkezők száma. Az összes felvett közül mindössze 34-en kezdik meg tanulmányaikat önköltségesen.
A főiskola szinte valamennyi szakot meghirdeti a pótfelvételiben is, ahová azok jelentkezhetnek, akiket sehová nem vettek fel, vagy nem is adták be jelentkezésüket idén. A pótfelvételiben csak egy intézmény egy szakját lehet megjelölni és minden képzés önköltséges.