Példamutató akaraterő
Amikor rám köszönt a labdarúgó pályán nem ismertem meg, csak a hangja volt ismerős. A petőfiszállási orvossal korábban gyakran találkoztam a KHTK labdarúgó mérkőzéseken, és a félegyházi ökölvívó pofon partikon, ahol legtöbbször ő látta el az orvosi feladatokat. A közismert orvos életmódváltozásának köszönhetően hihetetlenül megváltozott.
- Huszonöt évvel ezelőtt kerültem Petőfiszállásra körzeti orvosnak, mindössze 74 kilósan. A község egyetlen orvosaként azonban szinte semmi szabadidőm nem marad, folyamatosan dolgoztam. Alig jutott időm másra, a sportolást is abba kellett hagynom. Pedig korábban hobbi szinten fociztam, kosárlabdáztam, atletizáltam, teniszeztem, asztaliteniszeztem, az egyetemi éveim alatt pedig három évig taekwandoztam.
Akkor voltam a legjobb kondícióban, mind mentálisan, mind fizikailag - mesélte a kezdetekről dr. Tóth Zsolt. Azt is elmondta, időközben hobbijává vált a főzés. Megnyerte többek között a VI. Libafesztivál sültes kategóriáját is.
- A mai napig szeretek főzni, mert kikapcsol, megnyugtat. És persze szeretek enni is, így aztán hamar jöttek a kilók. Tizennyolc év alatt több mint száz kilót híztam, a mérlegünk már nem tudott megmérni. A változást három éve egy téli baleset hozta, amikor elcsúsztam a jégen és a jobb combfejet tápláló artéria elszakadt. Nyolc hónapig óriási fájdalmaim voltak, nagyon szenvedtem. Megoperáltak és csípőprotézist kaptam, majd pedig a rehabilitáció következett - részletezte az orvos, aki egy buddhista mondásnak köszönhetően időközben arra is rádöbbent, hogy a balesete egy jelzés volt, hogy változtatnia kell.
Mert, a mondás szerint, ha fáj valamid, annak oka van. Ha lábad fáj, akkor rossz úton jársz, nem jó irányba haladsz - fűzte hozzá az orvos, aki egyébként a túlsúlya ellenére nem volt beteges, nem volt magas a vérnyomása sem.
- Tavaly június elsején döntöttem el, hogy leadok száz kilót a jövő év végéig. Nem műtéttel, nem gyógyszerrel, csak diétával és sporttal. A legutolsó mérésnél 113,5 kiló voltam. Közel hetven kilót fogytam tizennégy hónap alatt paleolit diétával, úszással és kerékpárral. A testzsírom ötven százalékról lecsökkent 29,5-re, a testizom tömegem, pedig 66,6 százalékra nőtt. Mivel az izom nehezebb, mint a zsír, egyre nehezebb fogyni. Viszont, ha elérem a száz kilót, akkor már futhatok is, amivel talán még több zsírtól megszabadulhatok. A ketogén paleolit diéta teljesen szénhidrátmentes étkezést jelent, így a zsírból nyer a szervezet energiát és abból állít elő cukrot. Semmilyen szénhidrátot nem eszek, sem gyümölcsöt, tejet, tejterméket, alkoholt, a zöldség félékből pedig borsót, babot, lencsét, sárgaborsót, batátát, szóját és a kukoricát nem lehet fogyasztani. Csupán gyökér, hagyma, káposzta, és salátaféléket lehet enni, de csak nyersen, vagy párolva, sós vízben megfőzve, vagy grillezve.
Néha már úgy érzem, hogy annyi zöldséget eszek, mint egy nyúl. Húsból viszont akármennyit lehet enni, de azt is megunja az ember. Ennek a diétának két nagy baja van. Az egyik, hogy állandóan éhes vagyok. A másik pedig, hogy a ketogén diétának mellékhatásként gyakran fáj a fejem. Alvás és sportolás közben viszont nem. Ez azért van, mert jól csinálom a diétát. Ha nagyon éhes vagyok, akkor elmegyek sportolni. Akkor nem vagyok éhes, és annyira elfáradok, hogy nem bírok enni, csak inni. Egy kis csalásként azonban zéró kólát fogyasztok citrommal. Ha megeszem három-négy citromot két liter kólával, akkor már nem kívánom az ételt.
Az 52 éves orvos nem csak lefogyni szeretne, azt tervezi, hogy lefutja a maratont. Mivel az úszás és a kerékpározás már jól megy neki ,később a hosszú távú triatlon is szeretné teljesíteni, ami 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból, és 42 kilométer futásból áll. Célul tűzte, hogy egy hónap alatt végig járja a 800 kilométeres El Caminont is. Mint mondta, csak úgy akar odaállni egy megmérettetés elé, ha mindent meg tett annak érdekében, hogy a megvalósítás is sikerüljön.
A céljaiért pedig mindig küzdeni fog. Hitvallása szerint, nyerni csak fájdalmakon keresztül lehet, mert a sikert nem adják ingyen. Aki az edzéseken nem teljesít, az a versenyen sem lesz eredményes. Dr. Tóth Zsolt elmondta, akaratával nincs probléma, csak nem szabad elcsábulni, mert akkor mindennek vége.
Fotó: Szentirmay Tamás