Kultúra 2018. december 20. 07:30

70 éve hunyt el dr. Szerelemhegyi Károly

70 éve hunyt el dr. Szerelemhegyi Károly
Dr. Szerelemhegyi Károly 1862-ben Csongrádon született. Középiskoláit Kecskeméten a piaristáknál, jogi tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte.

Pályafutását a kiskunfélegyházi járásbíróságnál kezdte meg, majd a rendőrség alkapitányává nevezték ki. Innen a város alpolgármesterévé, később polgármesterré választották meg. 1910-ben, 35 évi érdemekben gazdag munkásság után nyugalomba vonult. A városfejlesztés terén maradandót alkotott. Nevéhez fűződik többek között a fedett csatornázás, a leányzárda létesítése, a gimnázium főgimnáziummá való fejlesztése, utak kövezése, kutak építése. A Közművelődési Egyesület, a Petőfi Bizottság elnöke és számos kulturális és hazafias egyesület vezetője volt.

Fotó: Miklya Attila



 

Kövessen minket a Facebookon is!