„Ajándék - Ami vagyok és amit kaphatok.”
A több, mint két évtizedes hagyománnyal rendelkező tábor témája: „Ajándék – Ami vagyok és amit kaphatok.” Milyen ajándékokat kaphatunk és hogyan lehetünk mi is ajándékká mások számára?
Értékpazarló korban és társadalomban élünk. A mai fiatalok előtt sokkal több lehetőség nyílt meg, mint a korábbi évtizedekben. Sokkal több dolog vonzza őket: fogyasztási javak, élvezeti cikkek, elektronikus kütyük tömkelege, szórakoztató programok. Azonban ezek között sok az értéktelen, sőt olykor romboló „bóvli”, amely elfordítja a figyelmet az igazi értékekről. Egyre nehezebb tudatosítani magunkban, hogy az emberi személy már önmagában is ajándék. Nem attól lesz értéke s, amit birtokol, hanem attól, amilyen életet él, amennyire ki tudja bontakoztatni személyes adottságait, élethivatását.
Sokszor nem vigyázunk a legalapvetőbb „magunkkal hozott”, Istentől a teremtésben kapott ajándékainkra sem: az életünkre, az egészségünkre, a lelkiismeretünk tisztaságára. Valamint nem értékeljük, nem vesszük át azokat az igazi ajándékokat sem, amelyeket másoktól kaphatunk a számunkra legfontosabb közegekben: a családban, a hazánkban, az iskolában, a baráti kapcsolatokban vagy egyházi közösségekben. Sok-sok elégedetlenkedésünk közepette nem tudatosítjuk, milyen sok értéknek már eleve birtokában vagyunk, sok más ajándékot pedig átvehetnénk azoktól, akik azokat hosszú ideje őrizgetik számunkra.
A sok játékos program mellett előadásokat tart majd Béri Renátó kármelita szerzetes, Kerényi Lajos és Farkas István piarista atyák, de természetesen kilátogat a táborba szokás szerint Bábel Balázs érsek atya is.
Dr. Finta József érseki helynök, táborvezető