Gazdaság 2018. december 12. 07:30 Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő-rendszer

Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő-rendszer
Az országos jégkármérséklő-rendszer üzemelésének első évében 70 százalékkal kisebb területre jelentettek jégkárt a gazdálkodók, amivel több milliárd forint kárt előzött meg csak a mezőgazdaságban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett hálózat. A talajgenerátorok a védekezési szezonban országosan átlagosan 87-szer léptek működésbe és 479 órán keresztül üzemeltek.

A zivatarfelhőkbe jutva az ezüst-jodid hatására több jégszem keletkezik, mint természetes körülmények között, de a méretük kisebb lesz. Ennek jelentős százaléka pedig már esés közben elolvad. A rendszer hatására várhatóan nemcsak a földeken okoz kevesebb kárt a jégeső, hanem a gépjárművekben és az ingatlanokban is - írja a szerkezet működéséről a magyarmezogazdasag.hu.

A gazdálkodók idén 22,5 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ami 70 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és körülbelül 50 százalékkal marad el az elmúlt 5 év átlagától. A jégkár aránya a bejelentett mezőgazdasági káron belül 13 százalék volt, míg tavaly ez az érték elérte a 37 százalékot is. Az elmúlt 5 év átlagához viszonyítva pedig ez a szám kevesebb mint a felére csökkent. – Ugyan ezek még csak a bejelentett károk, a tényleges kárkifizetésekről csak jövőre rendelkezünk majd adatokkal, de nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az országos jégkármérséklő-rendszer első évében már több milliárd forint kárt előztünk meg, csak a mezőgazdaságban – húzta alá Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a jégkármérséklő-rendszer évértékelő sajtótájékoztatóján.

A május 1-jén, a NAK üzemeltetésében elindult országos jégkármérséklő-rendszerben a védekezést végző talajgenerátorokat a május elejétől szeptember végéig tartó védekezési szezonban országos szinten átlagosan 87-szer kapcsolták be. A generátorok, szintén országos átlagban 479 órán keresztül üzemeltek. Ebben a mutatóban Bács-Kiskun megye a csúcstartó mintegy 640 órával és 107 bekapcsolással, a lista végén pedig Győr-Moson-Sopron megye szerepel 360 órával és 65 bekapcsolással.

A megelőző, viharokban gazdag 2017-es év után 2018-ban nyugodtabb nyárra lehetett számítani, azonban erre a természet alaposan rácáfolt. Idén az elmúlt 30 év legzivatarosabb tavasz végének és nyarának voltunk elszenvedői. Ezt jól mutatja a villámlások száma, amely májustól szeptemberig a tavalyi, extrém évhez képest is további 4 azázalékkal nőtt, és átlépte a 2,9 milliót. Ez majdnem kétszerese volt az elmúlt 4 év átlagának. Mindennek meteorológiai hátterében az állt, hogy a frontok távol maradtak a hazánk térségétől, és jelentősen megnőtt a száma a lokálisan, rövid idő alatt kialakuló, nagy mennyiségű csapadékot okozó zivataroknak.

Győrffy Balázs rámutatott, hogy egy átlagos májusi hónapban 5-7 napon mutatkozik zivatartevékenység, de idén ez 27 nap volt. Júniusban és júliusban is hasonlóan szélsőséges időjárás volt jellemző 26-26 zivataros nappal.

Ebben a váratlan időjárási környezetben a hatóanyagként használt ezüst-jodidból a tervezett 280 ezer liter helyett 390 ezer litert vásárolt a kamara, igaz ebből a következő esztendőre is tartalékolnak. A szélsőséges időjárásnak köszönhetően az idei védekezési költség mindent egybevéve 1,5 milliárd forintra tehető, amit a NAK a kárenyhítési alapból finanszírozott, tehát elmondható, hogy rendszer működtetése a gazdák részéről további befizetést nem igényelt.

A természeti kockázatok, így a jégkárok elleni védekezés évek óta húzódó, a jégverések alkalmával mindig vissza-visszatérő téma volt a hazai agráriumban. A Dél-magyarországi Jégesőelhárítási Egyesülés (NEFELA) kezelésében több mint negyed évszázada működik eredményesen jégkármérséklő-rendszer. Ennek a tapasztalatait kihasználva, valamint a gazdasági szempontok figyelembevételével célszerűnek látták a kormányzati és szakmaközi szervezetek, hogy megvalósuljon a teljes, országos lefedettséget biztosító jégkármérséklő-rendszer. A NAK élére állt ezeknek a gazdálkodói és kormányzati törekvéseknek. A rendszer összesen 986 talajgenerátorral kezdte meg a védekezést: a NEFELA területén már meglévő 141 generátoron túl további 845 új talajgenerátor helyezett üzembe a köztestület, amelyek közül 222 automatikus működtetésű.

– A fokozott védekezés ellenére az ország néhány pontján természetesen hullott jégeső, hiszen nincs olyan technológia, amellyel teljes mértékben kiküszöbölhető ez az időjárási jelenség. A rendszer hatékonyságával kapcsolatban azonban nyugodtan kijelenthető, hogy az országos jégkármérséklő-rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt évek időjárását elemezve azt a döntést hoztuk, hogy a védekezési szezon kezdetét május 1-jéről április 15-ére előrehozzuk, ugyanis napjainkban már április második felében is számítani lehet heves, akár jégesővel kísért zivatarok kialakulására – jelentette be Győrffy Balázs.



 

Kövessen minket a Facebookon is!