Nyitótánc a Körös-torokban
A kiskunfélegyházi Padkaporos Táncegyüttes nyitotta meg július 31-én a csongrádi Körös-toroki napokat. A fellépést megelőzően lovas kocsin vonultak végig a város főutcáján, zene- és énekszóval toborozva a közönséget a szomszédvár legnagyobb fesztiváljára.
A vidám hangulatú néptáncos csapat a Tisza-parti Happy Day Hotel fedett teraszán fergeteges műsorral szórakoztatta a nézőket. A fellépés végén ezúttal sem maradt el a vastaps, a táncosok és szervezők nagy örömére. Georgiádes Márta, a Kőrös-toroki Napok egyik szervezője és a Padkaporos Táncegyüttes házigazdája, megköszönte a szenzációs fellépést, és ennek örömére már a jövő évi fesztiválra is meghívta a csapatot. A produkció után így köszönt el az együttestől: Szenzációsak voltatok! Nagyon szépen köszönöm a közreműködéseteket! Örülök, hogy megmutathattuk, hogy mennyi tehetség van ezen a környéken!
Fotó: Mészáros András
kh.